A hirtelen ébredés
A seriffhelyettes elővett egy vaskos dokumentumot a dossziéjából, megszemlélte a bélyegzőket, majd kimérten, kifejezéstelen arccal a megdöbbent Monroe családra nézett.
„Asszonyom, önök már nem tartózkodhatnak ezen az ingatlanon. Ez a birtok a mai naptól kezdve kizárólag Allison úrhölgy tulajdona.”
Patricia arca hirtelen rákvörös lett, a torka összeszorult a dühös értetlenségtől. „Ez képtelenség! Ez a Monroe-birtok! A családom három évtizede birtokolja ezt a házat! Grant, mondj már valamit erről az őrületről!”
Grant döbbenten lépett előre, de a helyettes feltartotta a kezét, intve neki, hogy ne tegyen egyetlen lépést se közelebb a verandához.
„Én csak a bíróság által kiadott azonnali kilakoltatási és birtokbaadási határozatot hajtom végre” – mondta a seriffhelyettes hidegen. „A bírósági tárgyalás után háromnegyed órával a hatóság átvette az ingatlan kizárólagos felügyeletét. Az önök személyes tárgyait a törvénynek megfelelően kiemeltük és szakszerűen leltároztuk. Ha nem hagyják el az ingatlant öt percen belül, magánterületre való behatolás és a hatóság munkájának akadályozása miatt letartóztatom mindannyiukat.”
„De hát most írtuk alá a válási papírokat!” – üvöltötte Grant, miközben a keze hevesen remegett. „Allison semmit sem kapott! Lemondott a vagyonmegosztásról! A bíró előtt jelentette ki!”
Ekkor az ügyvédem lépett előre. Egy halvány, higgadt mosoly jelent meg az arcán, ahogy kiemelte a határozat mellékletét.
„Valóban, Grant” – mondta az ügyvédem sima, kimért hangon. „Allison lemondott a ti közös házassági vagyonotok megosztásáról. De amit te és az édesanyád elfelejtettetek – vagy inkább sosem vettetek a fáradságot, hogy utánajárjatok –, az az, hogy a Monroe-birtok soha nem a te neveden volt. Nem is az édesanyádén.”
Patricia szemei kikerekedtek, a lábai megtorpantak. „Mit… miről beszélsz?”
