A harmadik nap hajnala
A következő hetvenkét óra úgy telt el a Whitlock-rezidencián, mint egy rosszul rendezett színmű első felvonása. Cole és az édesanyja – mintha csak egy letűnt kor nemesi udvartartása lennének – már a jövőbeli tervüket szőtték: a briliáns gyémántgyűrűt, amit a tizenkilencedik éves Brielle-nek akarnak vásárolni, a Bahamákon épülő új villát, és azt a gőgös pillanatot, amikor majd a Whitlock Precision végérthetetlenül bekebelezi a piaci részesedést.
Cole többször is megpróbált sürgetni.
– Na, drágám, aláírtad már a papírokat? – kérdezte gúnyos mosollyal a harmadik nap reggelén, miközben a legújabb tervezett sportautó katalógusát lapozgatta a konyhaasztalnál. – Ne feledd, holnap reggel be kell nyújtanunk a bíróságra a vagyonmegosztási egyezményt. Brielle már alig várja, hogy beköltözzön a főhálószobába.
Elena – akinek az arcán ott ült a legnyugodtabb, legjegesebb mosoly, amit csak a tizenegy év alatt látott – letette a kávéscsészéjét az asztalra.
– Minden a helyén van, Cole – mondta halkan. – Pontosan úgy, ahogy kérted. Holnap reggel, pontosan kilenc órakor, a gyárban találkozunk az ügyvédeiddel. Ott aláírom a végleges dokumentumot.
Cole apja elégedetten bólintott, és megtörölte a száját egy szalvétával.
– Látod, fiam? Megmondtam. A nőknek csak egy kis határozottság kell, és máris észhez térnek. Nem volt itt szükség semmi felesleges pereskedésre.
Elena nem válaszolt. Felállt az asztaltól, magához vette a bőrkötésű aktatáskáját – amelyben az Alder Ridge Industrial Assets LLC összes eredeti tulajdoni lapja, a gépbeszerzési számlák, a bérleti szerződések és Ellis Mercer ügyvéd által hitelesített hivatalos felszólítások lapultak –, és elhagyta a házat.
Nem sírt. Már régen túl volt a könnyeken. A harag, amit az első pillanatban érzett, tisztává és hideg fegyelemmé érett benne.
A gyári csarnok csendje
Másnap reggel, pontban 8:55-kor egy fekete luxusautó kanyarodott be a Whitlock Precision ipari parkjának főkapuján.
