A hitetlenség ára
Everett Reddic arcáról a gúnyos mosoly olyan gyorsan tűnt el, mintha hideg vízzel öntötték volna le. A szemei vadul cikáztak Karen Vega – a Langley Meridian Group jogi tanácsadója – makulátlan kosztümje és az asztalon lévő, aranycimeres bőrtáska között.
– Ez… ez képtelenség – hörögte Everett, és a hangja most először megremegett. Egy lépést tett előre a kandalló mellől, a drága perzsaszőnyegen. – A Langley Meridian… A Langley csoport egy globális vagyonkezelő! Több tízmilliárd dolláros portfólióval rendelkeznek az energiapiacon és a légi közlekedésben! Te… te csak Dorian vagy. Egy… egy senki, akit a lányom a cégünk egyik alsó szintű projektjéről szedett össze!
Camille, a feleségem – vagyis immár a volt feleségem – az asztal szélébe kapaszkodott. A körmei fehérek lettek, a szája pedig félig tátva maradt. A korábbi magabiztossága, amivel Bennett Sloan kezét szorította, teljesen elszállt.
– Dorian… – suttogta Camille, a hangja vékony volt és erőtlen, mint egy elszakadó selyemszál. – Milyen játékot űzöl? Mi ez az egész gép… meg ez a nő? Hogyhogy Langley vagy? Te… te sosem beszéltél a családodról!
Nem néztem rá. Csak álltam ott a méretre szabott, sötét kasmírkabátomban, a kezem a zsebemben, és hagytam, hogy a csend betöltse a teret.
Bennett Sloan – a nagyra becsült, gazdag „új választott” – hirtelen felállt a kanapéról. Az arca halálsápadt volt, az öltönye gallérja hirtelen túl szűknek tűnt a számára. Bennett nagyon jól tudta, mit jelent a Langley név. A cége, a Sloan Capital, nemrégiben kért egy tőkeinjekciót egy európai konzorciumtól – és most jött rá, hogy az a konzorcium pontosan az én cégem fennhatósága alá tartozik.
– Mr. Reddic… – szólalt meg Bennett rekedten, a fülledt levegőt kapkodva, miközben Everett felé nyúlt. – Azt hiszem… azt hiszem, nagy hiba történt. A Langley Meridian… Ők vásárolták fel a múlt héten a Reddic Hospitality részvényeinek negyven százalékát a tőzsdén.
