KIDERÜLT, HOGY A FELESÉGE MEGTAGADTA AZ APJÁTÓL A GYÓGYSZERT… DE AZ ÖREGEMBER ÁLTAL ELREJTETT DOKUMENTUMOK TÖNKRETETTÉK A HÁZASSÁGÁT
. 1
.
RÉSZ. AMIKOR JULIÁN HAT LEJÁRT ÉRTESÍTÉST TALÁLT EGY IDŐSOTTHONBÓL, AZT HITTE, EZ HIBA. Ezeket elrejtették a felesége, Renata által a zapopani otthonuk dolgozószobájában tartott számlakivonatok között. Mindegyik ugyanazt a nevet viselte: Don Tomás Salgado.
Julian ismerte ezt a nevet, bár sosem látta a férfit. Kilenc éven át Renata azt állította, hogy apja erőszakos, felelőtlen, és csak akkor jelent meg, amikor pénzre volt szüksége.
Minden alkalommal, amikor valaki rákérdezett, Renata így válaszolt:
“Az a férfi már régen abbahagyta az apám szerepét.
Julián soha nem erőltette. Az egyik értesítés azonban azt írta, hogy az idősotthon felfüggeszti a gyógyszert, ha pénteken nem kapja meg a fizetést.
Amikor Renata hazaért egy vacsoráról a barátaival, az asztalon hagyta a papírokat.
“Beteg az apád?”
Még a napszemüvegét sem vette le.
“Mindig “beteg.” Ez az ő sajnálatának módja.
“Itt azt írja, hogy szívgyógyszerre van szükséged.
“Nos, hadd adjon el valamit.” Már nem tervezek 1 pesót költeni rá.
A hangjának hidegsége összerántotta a gyomrát. Épp most fizettek egy Punta Mitába tett utazásért és egy 74 000 peso-s zacskóért, de a gyógyszereket szeszélyből kezelte.
—Mióta vagy abban a rezidenciában?
“Nem tudom. Engem sem érdekel.
Aznap este Julián úgy tett, mintha elfogadná a választ. De hajnalban elindult San Luis Potosí felé anélkül, hogy szólt volna neki.
A rezidenciát egy régi házban foglalta el, amelynek festéke lepagult. Az igazgató, Berenice, óvatosan figyelte őt, amikor Don Tomásról kérdezett.
“Rokon?”
Julián habozott.
“Én vagyok a lányod férje.
A nő úgy engedte ki a levegőt, mintha évek óta tartaná volna.
“Azt hittem, senki sem jön a családodból.
Don Tomás egy ablak mellett ült, ami nem csukódott rendesen. Vékony férfi volt, teljesen fehér hajjal, könyökén foltozott pulóverrel. A lábán egy 19 nappal ezelőtti újság pihent.
