Marta elment.
Hetekkel később Carmen jelent meg a lakás előtt, amelyet Marta bérelt a különválás során.
Egy zacskó édességet vitt Alba számára.
“Marta, ezt a család érdekében kell megoldanunk.
“A család is létezett azon az éjszakán.
Carmen sírni kezdett.
Javier hibázott, de ő még mindig Alba apja.
—Az apja is volt, amikor azt tervezte, hogy adóssággal és a cég irányítása nélkül hagyja el anyját.
“Silvia már kint van. Minden visszamehet, ahogy régen volt.
Ez a mondat megértette Martának valamit.
Carmen nem bánta, hogy részt vett.
Sajnálta, hogy a terv megbukott.
“Nem azért jöttél, hogy letartóztasd őket, amikor azt hitted, hogy nyerni fognak.
Carmen azonnal elvesztette szerény hangját.
“Mindaz után, amit ez a család tett érted—”
Martha becsukta az ajtót.
Hat hónappal később a helyzet kezdett stabilizálódni.
Az apja által megőrzött dokumentumok egyértelművé tették, hogy több alapvető hozzájárulás forrása is igazolja a NexoData részéről.
Marta megtartotta a részesedését.
Az 1 800 000 eurós kölcsön nem vált Javier által kidolgozott személyes csapdává.
A vállalat túlélte, bár vissza kellett vonnia a projekteket és újjáépíteni hírnevét.
Alba a nyári szünet alatt tért vissza a bentlakásos iskolából.
Egy délután elkísérte anyját a régi lakásba, hogy összeszedje az utolsó dobozokat.
A ház majdnem üres volt.
A konyhában Martha meglátta a rizsdobozt.
Mozdulatlanul állt.
Benyúlt.
Lassan mozgatta a rizst, míg az fémhez nem ért.
Ők voltak a kulcsok.
Fél év után is ott voltak.
Marta nevetni kezdett.
Alba jelent meg a folyosóról.
“Mi a baj?”
Az anyja kinyitotta a kezét.
A tinédzser azonnal felismerte a kulcsokat.
“Nem lehet.
Végül a két férfi nevetett az üres konyha közepén.
Furcsa nevetés volt, keveredve mindazzal, amit már sírtak.
Martha azt gondolta, mennyire jelentéktelennek tűnt ez a gesztus.
Rejtsd el néhány kulcsot.
Semmi több.
De ha Javier megtalálta volna az autót, talán hajnal előtt elővette volna a széfet.
A dokumentumok eltűntek volna.
