A tornateremben elcsendesedtek a hangszórók, és a bírák hűvös, kimért tekintete Emmára szegeződött. A lelátókon ülő nézők és a pálya szélén várakozó rivális tornászok gúnyos mosollyal figyeltek. Mindannyian arra számítottak, hogy a sérülése és a testsúlya miatt lemaradt, nehézkes lány szerencsétlen, megalázó műsort mutat majd be, amit sokáig lehet még témaként forgatni a hátuk mögött.
Emma mély lélegzetet vett. Lehunyta a szemét egyetlen másodpercre, kizárva a gúnyolódó suttogást, a rosszindulatú nevetést és a levegőben terengő megvetést. A tüdejét megtöltötte a tornaterem jellegzetes, magnéziaporos levegője. Amikor kinyitotta a szemét, az arcáról minden bizonytalanság eltűnt. Helyét fagyos, megtörhetetlen koncentráció vette át.
Elindult a zenéje.
A zene első ritmusára Emma nem egy egyszerű kezdőlépést tett, hanem olyan robbanékony, tiszta és hibátlan akrobatikus sorozattal indított, amelytől a csarnokban egyetlen másodperc alatt megfagyott a levegő.
Két egymást követő, tökéletes ívű szaltó, majd egy elképesztő magasságú, tűpontos landolás a szőnyegen. A szőnyeg nemhogy nem bírta ki nehezen, de Emma mozdulatai annyira ruganyosak, lágyak és precízek voltak, mintha a gravitáció egyáltalán nem hatna rá.
A gúnyolódó tornászlányok mosolya pillanatok alatt fagyott az arcukra. A nevetés elhalt, a telefonjukat forgató nézők keze megállt a levegőben.
Emma nemcsak futott és ugrált: a szőnyegen egy olyan elemi erejű, elképesztő technikájú és érzelmileg magával ragadó gyakorlatot mutatott be, amilyet azon a versenyen még senki sem látott. A sérülése alatt eltöltött nehéz hónapok, a fájdalom, a testét ért bántások és a lemondások nem gyengítették meg, hanem acélossá formálták az akaratát. Minden egyes ugrása, forgása és talajra érkezése a tökéletesség határát súrolta.
A gyakorlat utolsó szakaszában egy olyan összetett, rendkívül veszélyes elemsort hajtott végre, amelyet a nemzetközi mezőnyben is csak a legkiválóbbak mernek bevállalni. Amikor az utolsó duplaszaltó után a lába mozdulatlanul, sziklaszilárdan tapadt a szőnyegre, és felemelte a karját a befejező mozdulathoz, a csarnokban másodpercekig akkora csend volt, hogy a saját zihálását is hallani lehetett.
