A maszk lehull
Grant keze erőtlenül szorította a sörösüveget. Az arca, amely eddig az elbizakodott, magabiztos ragadozó fölényét tükrözte, most végletesen eltorzult. A tekintete kapkodva ugrált a szüleim könnyáztatta arca, a két egyenruhás rendőr, és a határozott fellépésű Bellamy asszony között.
— Ez… ez valami tévedés! — dadogta Grant, de a hangja megbicsaklott. Hátralépett egy lépést, szinte gépiesen próbálva a szokásos, elbűvölő mosolyát az arcára erőltetni. — Biztos úr, ez csak egy kis családi félreértés. A feleségem nehéz időszakon megy keresztül… mentálisan instabil…
— Elég a hazugságokból, Grant! — lépett előre Bellamy asszony. A hangja olyan éles volt, mint a szike. A kezében lévő elegáns bőrmappát kinyitotta, és egy köteg hivatalos dokumentumot mutatott fel. — Evelyn Waverly nem instabil. Ő a Waverly Trust többségi tulajdonosa és egyetlen törvényes örököse. És az ön szerencsétlenségére, minden egyes illegális tranzakciót, hamisítást és zsarolási kísérletet az elmúlt két évben hajszálpontosan dokumentáltunk.
Grant a szüleimre nézett. Az apámra, aki eddig a székben görnyedve sörözött, és az anyámra, aki percekkel ezelőtt még lehajtott fejjel hagyott el engem a saját házamban.
— Henry! Eleanor! — üvöltötte Grant, miközben az ujjával feléjük bökött. — Mondjátok meg nekik! Ki fizette ki a jelzálogotokat?! Ki fedezte az orvosi számlákat?! Ha én elbukom, ti is mentek a süllyesztőbe!
Apám, Henry, aki éveken át Grant pénzügyi pórázán rángatózott, végre felemelte a fejét. A szemei vörösek voltak a sírástól, de a tekintetében most először nem a félelem, hanem a mély, maró szégyen és az újonnan megtalált elszántság csillogott.
— Nem te fizetted ki, Grant — mondta apám halkan, de a hangja végigvisszhangzott a szobában. — A lányunk fizette ki. A saját jussából, a saját Waverly-alapjából rendezett mindent még ma reggel. Mi vakok voltunk… Gyávák voltunk. Hagytuk, hogy elhitesse velünk, hogy tőled függünk, miközben a saját gyermekünket kínoztad ebben a házban.
