Anyám zokogva rogyott térdre a szőnyegen, és a kezét nyújtotta felém:
— Evelyn… kislányom… bocsáss meg nekünk! Olyan szörnyű hibát követtünk el!
Ránéztem a szüleimre. A szívükben lévő seb mély volt, de a felismerésük végre elhozta a feloldozást. Nem válaszoltam nekik azonnal, mert a figyelmemet teljesen a velem szemben álló férfira összpontosítottam.
A számonkérés
A rendőrök előreléptek.
— Grant Vance — szólalt meg az idősebb tiszt —, feljelentés érkezett ön ellen súlyos testi sértés, csalás, zsarolás és dokumentumhamisítás gyanújával. A helyszíni kamerafelvételeket és a biztonsági hanganyagot a Waverly Trust jogi csapata átadta a hatóságoknak.
— Hangfelvételeket?! — Grant megrázta a fejét, a szemei tágra nyíltak a rémülettől. Rám nézett. — Kémkedtél utánam?! A saját házamban?!
— Ez nem a te házad volt, Grant — léptem közelebb hozzá. A szakadt ruhámban, a karomon lévő kék-zöld zúzódásokkal álltam előtte, de a tartásom egyenesebb volt, mint valaha. — Ez a ház a nagyapámé volt. A három gyár tulajdonosáé. És amíg te azt hitted, hogy a hallgatásom gyengeség, én minden egyes sértést, minden ütést, minden fenyegetést rögzítettem a ház rejtett biztonsági rendszerével.
Odaléptem a dohányzóasztalhoz, felvettem a tévé távirányítóját, és megnyomtam egy gombot.
A nagy képernyőn megjelent a húsz perccel ezelőtti felvétel: tisztán látszott, ahogy Grant pofon üt, ahogy gúnyosan nevet a földön fekvő testemen, és ahogy az alkoholmámoros hangján kijelenti: „A város fele velem golfoz. Úgysem hisz neked senki.”
— A golfozó barátaid a járási ügyészségen már megkapták a videó másolatát — mondta Bellamy asszony hűvösen. — És a belize-i off-shore számlákról szóló jelentést is. Önnek vége van, Vance úr.
Grant lába megremegett. A kezéből kicsúszott a sörösüveg, és a méregdrága parkettán szilánkokra törve terült el. A rendőrök megragadták a karját, mögé csavarták a kezét, és rákattintották a acélbilincset.
— Evelyn! Kérlek! Beszéljük meg! Szeretlek! — ordította Grant, miközben a tisztek a kijárat felé terelték.
