A Kezdetek Ára
A Palacio de Alcalá Hotel főcsarnokának kristálycsillárai alatt hirtelen olyan dermesztő csend lett, hogy még a teremszéli szökőkút vizének csobogása is hangosnak hatott. A 214 meghívott vendég – Madrid elitje, üzletemberek, politikusok és befolyásos cégvezetők – egyetlen pisszenés nélkül meredt a színpadra.
Alba Ríos, a huszonnégy éves fiatal nő, aki az imént még diadalmas mosollyal fitogtatta a terhes hasát és Ricardo Montalbán támogatását, most hirtelen megdermedt. A magabiztossága párologni kezdett, ahogy meglátta a fiúk kezében tartott szürke iratmappát.
Álvaro, a legidősebb fiú, lassan felemelte a papírokat, és a termen végigvezetve a tekintetét, megszólalt:
– Apám azt hitte, ha huszonnyolc év után félreállítjaanyát, és egy új, fiatalabb örökössel indít új birodalmat a Montalbán Infraestructuras élén, akkor senki sem fog emlékezni arra, hogy a cég alapkövét nem ő, hanem a nagyapa tette le… és nem Ricardo nevére, hanem anya nevére.
Ricardo arca hamuszürkévé vált. Előrelépett egy lépést, a keze remegett.
– Álvaro… ne csinálj botrányt a vendégek előtt. Beszéljük meg ezt otthon…
– Otthon? – Mateo, a legfiatalabb fiú keserűen felnevetett. – Melyik otthonban, apa? Abban a házban, amit hónapok óta titokban át akartál játszani Alba cégének, a VMR Holdingsnak?
Sergio ekkor kinyitott egy másik dokumentumot, és felmutatta a kivetítő felé, amely még az imént az évfordulós köszöntőt hirdette. Egy pillanat alatt a hatalmas ledfalon megjelentek a banki átutalások: a cég pénzéből finanszírozott luxusapartman, a márkás ékszerek és a számlák, amelyeket Alba nevére írtak, miközben anya harminc éven át építette a kapcsolatokat és a hátteret a háttérben.
Teresa Valdés a földre hullott fülbevalójára nézett, majd lassan a férjére emelte a tekintetét. A harminc évnyi hűség, a csendes kitartás és a megaláztatások súlya egyetlen másodperc alatt porrá vált benne. Már nem érezte azt a fájdalmas szorítást a mellkasában, mint az imént. Helyette egy hideg, tiszta megkönnyebbülés öntötte el.
