A nehéz tölgyfa ajtó kinyílt, és belépett Valeria. Nem a megszokott, szerény adminisztrációs ruháiban volt; egy kifogástalan szabású, sötétkék üzleti kosztümöt viselt, a haját elegáns kontyba fogta, az arcán pedig ott feszült a határozott, megkérdőjelezhetetlen magabiztosság. Mögötte lépett be Leonardo Santillán, az alapító elnök, valamint Renata Salcedo, a jogi képviselő.
Alejandro szinte megdermedt.
– Valeria…? Mit keresel te itt? Ez egy bizalmi üzleti ülés, nem pedig…
– Ülj le, Alejandro – mondta Valeria nyugodt, de jéghideg hangon, miközben leült a főhelyre.
Leonardo Santillán körbenézett a megdöbbent igazgatósági tagokon, majd a vejének szánt csalóra szegezte a tekintetét.
– A lányom azért van itt, mert ő birtokolja a cég szavazati jogának és részvényeinek többségét – mondta hangosan az elnök. – És én vagyok a fia, aki most hivatalosan is átadja neki a Hoteles Horizonte teljes irányítását.
Mauricio Cárdenas az asztalra támaszkodott, az arca eltorzult a félelemtől.
– Ez… ez csalás! A házassági szerződés szerint…
– Milyen házassági szerződésről beszél, Mr. Cárdenas? – kérdezte gúnyosan Renata Salcedo, miközben egy dossziét csúsztatott az asztal közepére. – A tegnap este történtek után a házasságot nemcsak érvénytelenítettük a bántalmazás és a testi sértés miatt, de az ön által hamisított és kényszerrel aláíratni próbált dokumentumokat is lefoglaltuk. Ezzel a papírral mostantól nemcsak az ügyvédi engedélyét veszíti el, Mauricio, hanem börtönbe is vonul okirathamisításért és zsarolásért.
Alejandro az asztalhoz rogyott, a lábai alól kicsúszott a talaj.
– Valeria… kérlek… te szerettél engem. Az egész csak félreértés volt, az esküvői idegesség… – dadogta, miközben a büszkesége romhalmazzá vált.
Valeria lassan előrehajolt, a tekintete átszúrta a férfit.
– Amikor megpofoztál az oltárnál, Alejandro, azt hitted, egy védtelen, család nélküli lányt ütsz meg, akit le lehet rabolni. De elfelejtetted a legfontosabbat: a csend nem a gyengeség jele. Csak azt várta, hogy a ragadozó végre leleplezze magát.
