Másnap reggel a Vale Holdings részvényei nyolcvan százalékot zuhantak. A bankok befagyasztották a család összes belső számláját. A rendőrség és a szövetségi ügynökök kiszálltak a cégközponthoz és a családi birtokra, átkutatták a széfeket, és lefoglaltak minden számítógépet.
Daniel Vale-t és Evelyn Vale-t a nyilvánosság előtt, bilincsben vezették el a saját irodaházukból. A fotósok vakui villogtak, a riporterek kiabáltak, de a „királynő” és a fia már nem tudtak válaszolni. A fejüket lehajtva, megtörten léptek be a rendőrautóba.
A számla kifizetve
Egy héttel később a bíróság épülete előtt álltam. A napfény kellemesen melegítette az arcomat.
Daniel ügyvédje keresett meg a tárgyalás előtt. Megpróbált egyezséget kötni: Daniel hajlandó volt elismerni az apaságot, vaskos gyerektartást fizetni, és átadni a megmaradt vagyona egy részét, ha visszavonom a terhelő tanúvallomásomat a szövetségi bíróságon.
Kisétáltam a tárgyalóteremből a folyosóra, ahol Daniel várt a kirendelt védőjével. A férfi megöregedett, a szemei alatt sötét karikák húzódtak, a méregdrága öltönye lógott rajta. Amikor meglátott, kétségbeesetten felém lépett.
— Mara… kérlek — suttogta reszkető hangon. — Beszéljünk. Apja vagyok Noah-nak és Leónak! Nem hagyhatod, hogy börtönbe menjek! Együtt nevelhetjük őket… Mindent megadok nekik!
Lassan végignéztem rajta.
— Apja vagy nekik? — kérdeztem halk, egyenletes hangon. — A fiaid akkor hallották először a hangodat, amikor a kórházban az életükért küzdöttek, és te azt üzented: „Ezt nem tudom megcsinálni.” Nem vagy az apjuk, Daniel. Te csak egy idegen vagy, aki eladta a saját gyermekeit a saját anyja pénzéért.
— Mara, könyörgöm… Evelyn kényszerített! Ő irányított mindent! — próbálta a felelősséget az anyjára hárítani.
— Nem, Daniel. Te döntöttél. A könnyebbik utat választottad. Most pedig visszakapod a számlát.
Odaléptem hozzá, és a kezébe nyomtam egy hivatalos borítékot.
— Mi ez? — kérdezte kétségbeesetten.
