Természetes, hogy csak a leghízelgőbb képeket akarjuk megtartani – a csiszolt portrékat, a gyönyörűen elrendezett családi összejöveteleket, és azokat a fotókat, amelyeken mindenki a legjobban kinéz. De ahogy telik az idő, ritkán hiányzik a tökéletesség.
Lehet, hogy egy átlagos kedd után vágyakozol. A rendezetlen hajért, a jól ismert kifejezésért vagy a védetlen mosolyért, ami csak egy pillanatra jelent meg, és véletlenül elfogódott.
Mit tegyünk:
Tartsd a fényképeket egy dobozban vagy albumban, és amennyire csak tudod, címkézze őket.
Ne kényszerítsd magad arra, hogy minden képet rendezz, nevezd el vagy digitalizálj, amíg a veszteség még friss.
Ha végül úgy döntesz, hogy néhány fénykép valódi másolat, add át más rokonoknak, mielőtt megszabadulnál tőlük. Valaki más felismerhet valakit, egy szobát vagy egy pillanatot, ami ma neked semmit sem jelent, hanem mindent nekik.
Egy kissé elmosódott fénykép apádról, amint a kertben nevet, egyszer talán többet érhet számodra, mint bármely profi portré. A tökéletlen képek gyakran a legigazabbnak érződnek, mert életet őriznek meg, nem pedig pózolnak.
Évek múlva senkit sem érdekel, hogy a világítás előnyös volt-e vagy a kompozíció kiegyensúlyozott. Lehet, hogy egyszerűen csak azt akarják, hogy a nagymamájukat fiatal nőként lássák, a nagyapjukat mosolyogva, vagy egy dédnagynéniket harangos nadrágot visel.
Mindennapi személyes tárgyak – a legközelebbi emlékek
Ez az a kategória, ami gyakran habozni készteti az embereket. Miután valaki meghal, sok család úgy véli, hogy a fogkefét, fésűt, olvasószemüveget vagy kopott házi papucsot azonnal el kell dobni. Ezek a tárgyak rendkívül személyesek. Már használták őket. Furcsának tűnhet elképzelni, hogy bárkinek még mindig szüksége lehet rájuk.
De próbáld meg nem ezt a döntést meghozni, mielőtt még egy kicsit is lenne időd gondolkodni.
Mit tegyünk:
Tartsd meg egy-két tárgyat, amelyek valódi érzelmi jelentést hordoznak. Lehetnek kedvenc szemüvegek, sál, kardigán vagy a házban hordott papucs.
