“Ezt sosem mondta el nekem.
Don Esteban szakmai szomorúsággal nézett rá.
“Igen, mondta neked. Van bizonyíték arra, hogy megkaptad a másolatot.
Álvaro elfordította a fejét.
“Anya.”
“Nem fogok magándokumentumokról beszélni a születésnapomon.
“De már két éve próbálod megváltoztatni ezt a záradékot,” mondta Inés.
Mercedes olyan keménységgel nézett rá, amit már nem próbált elrejteni.
“Mert igazságtalan volt.
“Igazságtalan kivel szemben?”
A Mercedes nem válaszolt.
A hotel menedzser még mindig ott volt, diszkrét, de határozott. A torta dupla ajtók mögött várt. A konyhai személyzetnek döntésre volt szüksége.
Álvaro ismét megmutatta a kártyát.
“Betehetek 5 000 €-t.
Rubén ránézett.
—Csak 5 000?
“És mennyit fogsz beletenni?”
Mercedes végül megnyitott egy vészhelyzeti számlát, amelyről évek óta állított, hogy nem létezik.
A szálloda menedzsere beleegyezett, hogy a fizetést három kártya és egy átutalás között osztja meg. A desszert 47 perccel késve jött ki.
Amikor az ajtók kinyíltak, és megjelent az arany lapokkal borított torta is, senki sem tudta, hogy tapsoljon-e.
A fotós Inés felé lépett.
“Nem tudom, akarod-e, hogy folytassam a munkát.
“Igen,” mondta. Fejezd be, amiért felvettek.
—A családi portré is?
Inés a szoba hátuljára nézett.
Mercedest Álvaro, Rubén és több unokatestvére vette körül. Mindenki feszült mosolyt tartott.
“Különösen az.
A fotós megértette.
A fotót készítették.
Inés nem lépett be a képkockába.
Először nem azért, mert kidobták, hanem mert már nem kellett bizonyítania, hogy egy olyan helyhez tartozik, ahol csak akkor fogadják el, ha fizet.
Nem sokkal később elment.
Don Esteban utolérte őt a folyosón.
“Az apád hagyott egy második levelet. Ez csak neked szól.
Inés mozdulatlan maradt.
“Miért nem adtad át nekem ma reggel?”
“Mert azt kérte, hogy csak akkor adják meg neki, ha a záradék aktiválódik.
Egy padon ültek a recepció mellett. Kint esett az úton, és taxik álltak meg a hotel napellenzője alatt.
Inés kinyitotta a borítékot.
Joaquín kézírása egyértelmű volt.
