Guadarramában fék nélkül szálltam ki az autóból, és átázva tértem vissza Pozuelóba, azt gondolva, hogy a férjem értem sír. A szobában volt egy cava, és a sógoraim koccintottak a hiányomra. A férjem felemelte a poharát, és azt mondta:

Clara leült az asztal főhelyére, és kinyitott egy bőrkoffert.

— Mert nem mindenkinek olyan rövid az esze, mint neked, Sergio — felelte Clara hidegen. — Azt hitted, egy pénzügyi tanácsadó szürke felesége vagyok, akit kényod-kedved szerint likvidálhatsz a kétmillió eurós biztosításért? Nos, ideje felébredned. A Valdés Horizonte csoport 61%-a az enyém. És a te kis mérnöki céged, meg a családi vállalkozásotok… az elmúlt két évben mindvégig az én tőkémből létezett.

A Végjáték
Álvaro lépett elő a terem sötét sarkából, a kezében egy hivatalos iratcsomaggal és egy pendrive-val.

— Sergio Montalbán, Nuria Gomez és a cinkosai — mondta Álvaro határozott hangon, miközben a rendőrségi egyenruhások és a gazdasági nyomozók beléptek a terembe. — Itt van a hangfelvétel a guadarramai fékmanipulációról, a fiktív biztosítási csalásról, és a cégvagyon hűtlen kezeléséről.

Arturo, az idős após, a székébe rogyott, miközben a bilincs rákattant Sergio csuklójára. A gőgös, magabiztos mosoly végleg eltűnt az arcukról.

Clara felállt, rászkurta a táskáját a vállára, és utoljára nézett a férjére, aki most már csak egy összetartozását vesztett, kétségbeesett idegen volt.

— A házat, a számlákat és a neveteket zároltuk — mondta csendesen Clara. — Mostantól kezdve pedig meglátjátok, mit ér az életetek, ha nincs mögötte az én pénzem.