III. RÉSZ: Az ajánlat és a váratlan fordulat
Két nappal később a Santa Clara Kórház igazgatói irodájában drasztikus fordulat történt. Lucía már arra számított, hogy a fegyelmi bizottság elé citálják, vagy egyszerűen csak átadják a felmondólevelet. Ehelyett a főorvos hívatta be.
Az irodában azonban nemcsak az igazgató ült, hanem Javier Valdés is, aki egy kényelmes bőrfotelben helyezkedett el, elegáns öltönyben.
— Lucía, kérem, foglaljon helyet — mondta a főorvos kissé zavartan. — Mr. Valdés… egy sajátos javaslattal érkezett.
Javier előrehajolt, a tekintete ezúttal nem birtokló vagy fenyegető volt, hanem meglepően tiszteletteljes.
— Nem akartalak sarokba szorítani az előző alkalommal, Lucía. De a cégem alapítványa egészségügyi támogatási programokat indít Madridban, különösen a krónikus otthoni ápolásra és a nehéz helyzetben lévő családok tehermentesítésére. Szükségünk van egy vezető koordinátorra, aki ismeri a rendszert, és nem fél a nehézségektől.
Lucía gyanakodva nézett rá.
— Miért én? Mert kibírtam, hogy nem estem pánikba az édesanyja mellett?
— Azért, mert nem a bankszámlámat láttad bennem, hanem egy embert, akinek az anyja élete a tét volt — válaszolta Javier nyugodtan. — A diákhiteleidet és nagymama Teresa számláit huszonnégy órán belül rendezzük az alapítványi szerződés keretében. Cserébe azt kérem, hogy vezesd a programot.
Lucía némán nézte a papírokat az asztalon. Az elmúlt években minden egyes nap egy küzdelem volt a felszínen maradásért; a fizetése elillant, mielőtt megérkezett volna, és a stressz lassan felőrölte. Most pedig egyetlen tollvonással minden megváltozhatott.
— Ez nem adomány, Mr. Valdés? — kérdezte óvatosan.
— Ez egy befektetés a legjobb munkaerőbe, akivel valaha találkoztam — felelte Javier halvány mosollyal.
IV. RÉSZ: Epilógus – Új horizontok
Hat hónappal később a carabancheli kis lakás csendesebb volt, mint valaha. A számlák nem tornyosultak az előszobai asztalon, és nagymama Teresa az új, kényelmes ágyában pihent, miközben a napsütés betöltötte a szobát.
