A Szembesítés Pillanata
Délután öt óra magasságában Sergio kulcsa csörrent meg a zárban. A férje eszeveszett arccal rontott be a lakásba, a telefonját szorongatva.
— Megőrültél, Clara?! — üvöltötte Sergio, miközben a táskáját a kanapéra vágta. — Pilar hívott, hogy a bank zárolta a számláját, és az az ingatlanalap, amit Álvaroékkal építettünk, azonnali felszámolás alatt áll! Hogy mertél beleavatkozni a családi ügyeinkbe?!
Clara lassan felállt a fotelből. Nem volt rajta a tegnap esti fáradtság; a tartása egyenes volt, a tekintete pedig olyan szigorú, hogy Sergio ösztönösen visszahőkölt egy lépést.
— Családi ügyek? — ismételte meg Clara hűvösen. — Azt hitted, soha nem veszem észre azt a tizenhét lopott átutalást, amit a telefonodról hagytál jóvá a hátam mögött?
Sergio arca egy pillanat alatt hamuszürkévé vált. A magabiztossága füstté oszlott.
— Clara… én… csak kölcsönkértük. Álvaro azt mondta, hogy hamarosan visszafizetik, de a piac…
— De semmit sem fizettek vissza — vágott közbe Clara. — Öt éven át némán tűrtem, hogy a családi vacsorákon úgy kezeljetek, mint egy kényelmes pénztárcát, amit bármikor megcsapolhattok. De most vége. A válókeresetet elküldte az ügyvédem, és a bíróságon nemcsak a tizenhét átutalást, hanem a villád fenntartásának minden egyes euróját is követelni fogom.
Sergio remegő kézzel nyúlt a zsebébe, de Clara egyetlen intéssel megállította.
— A bőröndjeid a folyosón vannak, Sergio. Ha öt percnél tovább maradsz, a biztonsági őrök fognak kidobni – tányér nélkül.
Az Új Horizont
Három hónappal később Las Rozas villája csendes volt és elhagyatott; a bank végrehajtási eljárást indított ellene, mert senki sem tudta fizetni a hiányzó milliónyi részleteket. Sergio a barátainál húzta meg magát, míg a De la Vega család többi tagja a hatóságok kérdéseivel nézett szembe.
Clara a chamberí-i lakás napfényes konyhájában állt, a kezében egy csésze gőzölgő kávéval. Az ablakon túl a madridi utca nyüzsgött, de ő már nem a zajt hallotta, hanem a saját belső békéjét.
