A hangszĂłrĂł elhallgatott.

A szobĂĄban beĂĄllt csend nehezebb volt, mint az Ăłlom. A felĂŒgyelƑ rĂĄbĂĄmult a kĂ©pernyƑre, majd lassan rĂĄm emelte a tekintetĂ©t.

– A beszĂ©lgetĂ©s negyven perccel a baleset elƑtt zajlott a csalĂĄdi birtok melletti benzinkĂștnĂĄl – mondta Berger felĂŒgyelƑ. – Viktor bĂĄcsi talĂĄlkozott a lĂĄnyĂĄval. A terv az volt, hogy a fĂ©khiba miatt letĂ©rnek az ĂștrĂłl, de nem szĂĄmoltak azzal, hogy a betonlap tompĂ­tja az ĂŒtközĂ©st, Ă©s ön is tĂșlĂ©li. Sofia pedig a mentƑben azĂ©rt aggĂłdott, hogy ön ne haljon meg tĂșl gyorsan – mĂ©g mielƑtt alĂĄĂ­rnĂĄ a vagyon ĂĄtruhĂĄzĂĄsĂĄrĂłl szĂłlĂł okiratokat, amiket mĂĄr elƑre elkĂ©szĂ­tettek.

A könnyeim elapadtak. A gyĂĄsz, amit a fĂ©rjem halĂĄla Ăłta hordoztam, hirtelen ĂĄtalakult valami mĂĄssĂĄ: egy sötĂ©t, fojtogatĂł dĂŒhvĂ©, ami kitöltötte minden porcikĂĄmat.

Évtizedek Ăłta ĂĄpolĂłnƑkĂ©nt dolgoztam. Emberek Ă©letĂ©t mentettem meg a kezeim között, Ă©jszakĂĄkat virrasztottam ĂĄt idegen ĂĄgyak mellett, Ă©s mindeközben otthon, a sajĂĄt vĂ©rem nevelte azt a kĂ­gyĂłt, amelyik a sajĂĄt mĂ©rgĂ©t csepegtette belĂ©m.

2. Fejezet: A csapda bezĂĄrul
Hårom nap telt el a kórhåzi ågyon. A bordåim lassan gyógyultak, de a lelkem acélból volt.

Sofia kĂ©tszer is bejött hozzĂĄm lĂĄtogatĂłba. Olyan volt, mint egy tökĂ©letes szĂ­nĂ©sznƑ a szĂ­nhĂĄzban: aggĂłdĂł arcot vĂĄgott, virĂĄgot hozott, Ă©s finom, lĂĄgy hangon kĂ©rdezgetett, hogyhogy javul-e az egĂ©szsĂ©gem.

– Anya, a doktor Ășr azt mondta, talĂĄn holnap mĂĄr hazajöhetsz – mondta Sofia, miközben az ĂĄgyam szĂ©lĂ©n ĂŒlt, Ă©s a kezem fogta. A bƑre olyan melegnek tƱnt, de Ă©n mĂĄr tudtam, hogy a szĂ­ve jĂ©ghideg. – Tudod
 beszĂ©ltem a közjegyzƑvel is. Az a lakĂĄs a belvĂĄrosban, meg a megtakarĂ­tĂĄsi szĂĄmlĂĄd
 amirƑl beszĂ©ltĂŒnk
 talĂĄn most kellene alĂĄĂ­rni a papĂ­rokat, amĂ­g mĂ©g gyenge vagy, hogy ne kelljen a bĂŒrokrĂĄciĂĄval bajlĂłdnod, ha valami törtĂ©nne.

Rånéztem. A sajåt lånyomra, aki a halålomat kívånta egy kis ingatlanért és készpénzért.