— Pontosan! Ideje megváltoztatni az életed!
Miután elment, a férjem sokáig csendben ült.
Aztán azt mondta:
— Margaret, ez a nő veszélyes. El akarja venni az autómat, az ágyamat és egy rendes vécét!
Eleonore a harmadik helyen jelent meg.
Egy hetvenkét éves özvegy, vas akarattal.
Átvizsgálta a nappalinkat, és azonnal elkezdte mozgatni a bútorokat.
— Minden teljesen rosszul van elrendezve itt!
Tíz perc múlva kinyitotta a hűtőt.
Tizenöt perc múlva a szekrény.
Aztán felfedezte Viktor kedvenc székét.
Egy régi, kopott, barna karosszék, amitől tizenöt éve meg akartam szabadulni.
— Azonnal a tömeges hulladékba kell kerülnie! — magyarázta Eleonore.
Viktor felugrott.
— Csak a holttestem fölött!
— Ne légy ilyen drámai. Veszünk egy újat.
— Huszonöt éve ülök ebben a székben!
— Ennél rosszabb! Ha ez így folytatódik, hamarosan együtt fogtok fejlődni vele!
Miután Eleonore elment, a férjem személyesen ellenőrizte az összes ajtózárat.
— Margarete! Hol találod ezeket a nőket?!
Mosolyogtam.
— Pont abból a sorból, ami az ajtód előtt kellett volna kialakulnia!
Gyanakodva nézett rám.
De csendben maradt.
Hétfőn délután négykor megszólalt a csengő.
Kinyitottam az ajtót.
A küszöbön egy csinos asszony állt, ezüstszürke hajjal és egy doboz házi készítésű tortával.
— Lydia vagyok. Telefonon beszéltünk.
Viktor kijött a nappaliból.
Látta őt.
És megdermedt.
— Lydia?!
— Helló, Viktor.
— Istenem… Negyvenöt év!
— Negyvenhat. Még akkor sem tudtál rendesen számolni.
A férjem idegesen nevetett.
És hirtelen mindent megértettem.
Előttem állt az első nagy szerelme.
Az a nő, akit valaha feleségül akart venni.
— És a heg? — kérdeztem.
Lydia nevetett.
— Ó, ez egy csodálatos történet!
Viktor tapsolt a kezét az arca előtt.
— Lydia, kérlek…
— Fiatalok voltunk. Viktor le akart nyűgözni, és át akart ugrani egy árkon a biciklijével.
— Majdnem sikerült! — tiltakozott a férjem.
— Természetesen. Csak a motor maradt az egyik oldalon, míg Viktor a másikon landolt. Egy csalánbokor közepén!
