A második pohár csendje
A Juriquillai ház konyhájában a hűtő alacsony zúgása hallatszott csupán. Andrés ott állt az üvegajtó mögött, a kezében egy pohár vízzel, és a tekintetében nem volt sem bűntudat, sem sajnálat. Csak az a sürgető, fojtogató kényelmetlenség, amit egy olyan teher jelent, amit az ember szívesen letenna a sarokba.
— Anya… tényleg nem akartunk megbántani — mondta Andrés, miközben kortyolt egyet. — Csak hát… Lucia iskolája, Paola munkája a Los Fresnos rezidencián… mindennek megvan a maga ára. Ha neked is lenne saját helyed, mindannyiunknak könnyebb lenne.
Lenéztem a kezemen lévő finom, öregkori májfoltokra. Arra a kézre, amelyik negyvennégy éven át mosott, főzött, vigasztalt, és amelyik most, hetvenegy évesen, egy teljesen új világ kulcsait tartotta a zsebében.
— Ne aggódj, Andrés — mondtam halkan, és a hangom olyan nyugodt volt, hogy a fiam meglepetten felvonta a szemöldökét. — Nem leszek teher. Hat napon belül elköltözöm.
A Segunda Taza Inmuebles titka
Másnap reggel nem a szokásos rutinommal indítottam. Nem kávét főztem Juriquillában, hanem beültem egy taxiba, és bementem Querétaro központjába, a Corregidora utcában lévő kis jogi irodába.
Clara Montaño, a fiatal, de rendkívül éles eszű ügyvédnő már várt az asztalánál. Előtte terültek szét a Segunda Taza Inmuebles hivatalos alapító okiratai és az adásvételi szerződések terozatai.
— Elena Doña! — köszönt mosolyogva Clara. — Minden a legnagyobb rendben halad. A Segunda Taza Inmuebles nevében tegnap éjjel hivatalos vételi ajánlatot tettünk a Calle de los Naranjos alatti ingatlanra. A befektető, aki eddig meg akarta venni, nem tudott versenyezni az azonnali, teljes készpénzes ajánlatunkkal. A ház a tiéd. Vagyis… a cégéé.
Megérintettem a papírokat. A cég nevére – Segunda Taza – Julián emlékére hoztam létre. Arra a fatáblára gondoltam a régi konyhánkból: “A második pohár maradjon. Az első felébreszti a testet, a másodikat akkor veszed fel, amikor ott vagy, ahol lenni szeretnél.”
