Az igazság a fadobozban
Lili lassan végighúzta az ujjait a fadoboz kopott peremén. A doboz nem volt nagy, mégis nagyobb erőt rejtett magában, mint az egész apja által épített, látszólag tökéletes birodalom.
A papírok megremegtek a kezében, ahogy kihajtogatta az első hivatalos iratot. Ez nem egy eldugott végrendelet volt, és nem is egy ügyvédi piszkozat. Ez volt a tizennyolc évvel ezelőtti adásvételi és tulajdonjogi szerződés, amelyet azon a napon jegyeztek be, amikor Lili édesanyja – az igazi édesanyja, aki mélyen elhallgatott sebeket hagyott maga után – a nevére íratta az egész birtokot, beleértve azt a várost peremén álló, szerénynek hitt családi házat is, amelyből Gwendolyn most olyan kegyetlenül ki akarta tenni.
– Gwendolyn, kedvesem… – gondolt magában keserű mosollyal Lili. – Azt hitted, te vagy a ház úrnője, mert apám ráíratott ezt-azt a papírokra az esküvőtök után? De a föld, amin a régi ház áll, sőt, maga a cég, amelyből apád a pénzét szerezte… mind az anyám nevére szóló alapítvány tulajdona. És a fő kedvezményezett? Én.
Az iratok közt lapult egy másik dokumentum is: egy orvosi és jogi feljegyzés arról a bizonyos napról, amikor Gwendolyn beköltözött a családhoz. Apja, akit eddig a magabiztos üzletembernek ismert, valójában teljesen el volt adósodva, és csak Gwendolyn befolyásos, de gyanús hátterű családjának pénzével tudta fenntartani a látszatot. A régi ház nem is az övék volt – csupán addig laktak benne, amíg a bérleti vagy haszonélvezeti jog le nem járt.
És az a határidő… pont a mai napon járt le.
A feszültség a régi házban
Miközben Lili a konyhaasztalnál átlapozta a bizonyítékokat, a régi házban a dolgok egészen más fordulatot vettek.
Gwendolyn elégedetten dőlt hátra a nappali bőrkanapéján. A körmét nézegette, miközben Chloe a lila színűre festett, új szobájában ujjongott, végre birtokba véve Lili egykori helyét.
