2. Rész: A Banki Kivonatok Titka
A napfény lassan kúszott fel Atlixco csendes utcáin, de Valeria számára az éjszaka nem hozott megnyugvást. A konyhaasztalon ott hevert a jegyzetfüzet, a banki bizonylatok és a laptop képernyőjén villogó adatok. Hatvannyolcezer peso – legalábbis ennyit mutatott a közvetlen, számlával igazolható kiadások összege, amivel Mauricio adósságait, anyósa gyógyszereit és a háztartási rezsit finanszírozta.

De a java még hátravolt.

Pontosan reggel nyolckor megcsörrent a telefonja. Renata Salcedo volt az, a családi barát és gazdasági jogász, akit Valeria apja hívott fel az éjszaka közepén.

– Valeria? Átnéztem a megküldött digitális hozzáféréseket és a közös számla kivonatait – mondta Renata a vonal másik végén feszült, komoly hangon. – Nemcsak a saját pénzedet tüntette el, és nemcsak a te fizetésedből élt. Találtam valamit, ami sokkal súlyosabb. Mauricio és Doña Teresa az elmúlt másfél évben egy titkos alszámlát hoztak létre a te neveden, amelyet egy hamisított digitális aláírással hitelesítettek. Hiteleket vettek fel a nevedben, összesen csaknem kétmillió pesó értékben.

Valeria lélegzete elakadt. A kezében tartott bögre szinte kiesett az ujjaiból.
– Kétmillió… pesó? Hogy tehettek ilyet? A személyes irataim…

– A zárható fiókod a hálószobában – vágott közbe Renata. – Mauricio kulcsával nyitották ki. Olyan kölcsönöket vettek fel, amiket luxusautókra, ingatlan-előlegekre és egy ismeretlen számlára utaltak át. Ha nem lépünk most, néhány héten belül a neveden lévő összes ingatlant és fizetést végrehajtás alá vonják a bankok, te pedig fizetésképtelen adósként végzed, miközben ők röhögnek a markukba.

A konyhában hallgatott az apa és az anya. Amikor Valeria letette a telefont, az arca sápadt volt, de a tekintetében nem a félelem, hanem a fagyos tisztánlátás tüze égett.

– Apa… Anya – mondta csendesen, de határozottan. – Nemcsak bocsánatot nem fogok kérni. Ma visszamegyek a házba. De nem azért, hogy meghajoljak.