3. Rész: A Visszatérés a Csapdába
Délelőtt tizenegy óra volt, amikor Valeria fekete kocsija megállt a pueblai ház előtt. A kulcsával kinyitotta a bejárati ajtót. A nappaliban Doña Teresa ült a tévé előtt, miközben Mauricio a telefonját nyomkodta, éppen egy üzenetet küldve: „Hol van már? Ha délre nem ér ide, én megyek érte, és megmutatom, hol a helye.”
Amikor meglátták Valeriát a küszöbön, mindketten felugrottak. Mauricio arca eltorzult a düh elégedettségétől.
– Na végre! – csapta össze a tenyerét a férfi. – Megjött az eszed? Hol a bocsánatkérés? Anya órák óta várja, hogy megalázkodj, amiért tegnap hisztiztél a bőrönd miatt. Két pofon, és máris rájöttél, hol a helyed.
Doña Teresa gúnyosan mosolygott.
– A mai asszonyok azt hiszik, dolgozhatnak, de a házban a férfi parancsol. Most pedig térdelj le Anya elé, és kérj bocsánatot!
Valeria nem mozdult. Letette a táskáját a kis asztalra, és lassan, hideg eleganciával kihúzta magát. Egy szót sem szólt a pofonokról vagy a bocsánatkérésről. Ehelyett kinyitotta a táskáját, előhúzta a Renata által összeállított vastag jogi dossziét, és hatalmas robajjal az étkezőasztalra dobta.
– Bocsánatkérés? – kérdezte Valeria olyan nyugodt hangon, hogy Mauricio hátán beleborsódzott a hideg. – Azt hiszem, félreértettétek a helyzetet. Ti ketten nem azt érdemlitek, hogy bocsánatot kérjek, hanem azt, hogy életetek végéig a börtönrácsok mögül nézzétek a naplementét.
Mauricio gúnyosan elnevette magát, de a nevetése hamar elhalt, amikor meglátta a papírok fejlécét: Banki Csalás, Hamisított Aláírás, Jogtalan Elsajátítás – 2 000 000 Peso.
– Mi… mi ez? – dadogta Mauricio, miközben odalépett az asztalhoz, és felkapta a papírokat. A szemei kitágultak a rémülettel, ahogy meglátta a saját kézírását és a titkos számlák kivonatait, amelyeket az anyjával együtt hozott létre.
– Ez a ti végetek, Mauricio – mondta Valeria, miközben a telefonját a füléhez emelte. – Renata? Itt vagyunk a házban. Küldheti a rendőrséget és a bírósági végrehajtókat. A családi csalás véget ért.
