II. RÉSZ: Az éjszakai csapda és Nuria szövetsége
A fülke levegője nehéz volt és fülledt. A zuhanyzó halk morajlása külső hanggátlóként szolgált, de a falakon túl a Menorca körüli sötét, hullámzó tenger ugyanolyan veszélyes fenyegetést jelentett, mint a fedélzeten tartózkodó emberek.
Clara a szívéhez kapott. A gyomra még mindig jelezte a gyógyszerek maradék hatását, de a félelmet azonnal felváltotta a fagyos, racionális elszántság. Nem volt többé naiv menyasszony; a tizenkét órával ezelőtt még tökéletesnek hitt házassága egyetlen éjszaka alatt rideg, kiszámított gyilkossági kísérletté vált.
— Nuria… — suttogta Clara rekedt hangon, miközben a biztonsági menedzser karjára tette a kezét. — Azt mondtad, hogy hat évvel ezelőtt a nővéred eltűnt egy hajóút során?
Nuria arca komor volt, a szemében pedig ott égett a bosszúvágy és a fájdalom parazsa.
— Igen, Clara. Akkor is Álvaro volt a hajó szervezője és fő utasa. Azt mondták, baleset volt, és mivel a holttestet sosem találták meg, a hatóságok lezárták az ügyet. De én rátaláltam egy régi mentési naplóra, és megláttam, hogy Álvaro ugyanazt a cégbirodalmi öröklési jogi kiskaput használta. Most pedig téged szemeltek ki. Ignacio, Mercedes és Álvaro együtt irányítják ezt a hálózatot. Ha a hajó éjszaka eléri a nyílt vizeket, ahol a radarok nem fedik le a területet, “baleset” fog történni.
Clara az asztalra nézett, ahol az elrejtett második telefon feküdt. A programozott e-mail a bizonyítékokkal reggel 07:00-kor automatikusan elindul az apjának és a család jogi képviselőjének, ha ő nem lép közbe. De ha addigra Álvaro és Ignacio megvalósítják a tervüket, a levél már csak egy halott ember utolsó üzenete lesz.
— Nem fogják megvárni reggelt — mondta Clara halkan, de határozottan. — Hallottam, mit beszéltek az alsó nappaliban. Ma éjszaka, amikor a hajó eléri a Cabrera körüli sziklás vizeket, el akarják játszani, hogy a tengeribetegség miatt a tengerbe estem. Mit kell tennünk, Nuria?
