A fülke ajtajában hirtelen megjelenő Ignacio és Mercedes arcára kiült a pánik. Ignacio futni próbált a fedélzet felé, de a legénység tagjai elállták az útját.
— Álvaro… te idióta! — ordította Ignacio, miközben a falhoz szorították. — Mondtam, hogy előbb kellett volna intézkedni!
Nuria előrelépett, és egy mozdulattal rábilincselte Álvaro kezét a fém korláthoz.
— A hatodik év után, Álvaro… végre igazságot szolgáltatunk a nővéremnek és minden áldozatnak, akit megpróbáltatok elhallgattatni.
IV. RÉSZ: Epilógus – A parton
Három nappal később Palma de Mallorca kikötőjében a napfény élesen csillogott a vízen.
A jacht kikötésénél a spanyol csendőrség (Guardia Civil) autói várták a hajót. Álvárot, Ignaciót és Mercedest bilincsben vezették le a pallón. A helyi sajtó kamerái villogtak; a cégbirodalom, amelyet éveken át a csalásokra és a gátlástalan emberéletek kioltására építettek, egyetlen reggel alatt romhalmazzá vált.
Clara a mólón állt az apjával, aki szorosan átölelte a lányát. A félelem, amely az elmúlt napokban megbénította, mostanra teljesen elszállt, átadva a helyét a szabadság és a tiszta igazság megnyugvásának.
— Jól vagy, kincsem? — kérdezte az édesapja, miközben a hajót nézte.
— Soha nem voltam még ilyen jól, apa — felelte Clara, és a tenger felé fordította a tekintetét, ahol a hullámok szabadon és békésen mormoltak a távolban.
A vihar végre elvonult, és a napfény örökre elűzte a sötétséget.
Vége.
