2. Rész: A Biztonsági Kamera Rejtett Igazsága
A Metepeki ház nappalijában a levegő szinte megfagyott. Julián szorosan ölelte a hétéves Emilianót, miközben a fiú apró, remegő ujjai apja ingébe kapaszkodtak. Kint, az utcán a rendőrségi szirénák vörös és kék fényei villogtak a falakon; Bruno még mindig a fűben ült a bilincsben, míg Verónica hisztérikusan kiabált, hogy ez mind csak családi fegyelmezés és félreértés volt.
Sergio Cortés, a magánnyomozó és egykori hadseregbeli társ, egy hordozható tabletet helyezett az dohányzóasztalra. Az arcán nem volt nyoma mosolynak; a tekintete kemény volt, mint a gránit.
– Julián, ami a mai napon történt, az csak a jéghegy csúcsa – mondta Sergio, miközben megnyomott egy gombot a képernyőn. – Amikor múlt hónapban felkértél, hogy ellenőrizzem a ház belső és külső kameráit, mert arra gyanakodtál, hogy a rokonok rosszul bánnak Emilianóval, mélyebbre ástam a felhőalapú archívumban. Nemcsak a fizikai bántalmazásokat találtam meg, hanem a hangfelvételeket is, amelyeket Verónica és a testvérei folytattak a hátad mögött.
A képernyőn életre kelt egy videó. A dátum három hónappal ezelőttre mutatott.
Verónica ült a konyhában a testvéreivel, Brúnóval és Césarral. Az asztalon Doña Celia Morales – Verónica elhunyt édesanyjának – hivatalos végrendeleti másolatai hevertek.
– Ha Emiliano betölti a huszonötöt, minden ingatlan és a befektetési alap átszáll rá – mondta a videón Verónica jeges, eltorzult arccal. – Anya teljesen megőrült, amikor ránk hagyta ezt a terhet. Egy hétéves gyereknek nem kell vagyon! Nekünk kell kezelnünk. De ha jogilag akarjuk megkapni, akkor alkalmatlanná kell nyilváníttatni a gyereket. Pszichiátriai papírokat kell intéznünk, azt kell állítanunk, hogy instabil, és ha ez sem elég… nos, balesetek mindig történnek, amikor az apja úton van.
Julián vérereikben meghűlt a vér. A felesége, az a nő, akivel éveket élt együtt, akit szeretett, nemcsak bántalmazta a fiukat, hanem hidegvérrel tervezte meg Emiliano eltávolítását is, hogy rátegye a kezét az örökségre.
