Emiliano felszippantott egy könnycseppet az apja vállán.
– Apa… anya azt mondta, hogy ha sírok, te soha többé nem jössz haza.
Julián lehajolt, a fiú szemébe nézett, és a hangja – bár mélyen remegett a dühtől – acélos határozottsággal csengett:
– Soha többé nem kell félned, Emiliano. Senki, de senki nem fog bántani téged többé. Az apád itt van.
3. Rész: A Rendőrségi Furgon és a Családi Összeomlás
Kint a rendőrök végre befejezték a helyszíni szemlét. Bruno ellen hivatalosan gyanúsítást emeltek kiskorú veszélyeztetése és fizikai bántalmazás miatt. César és Lorena megpróbálták elhagyni a helyszínt a saját autójukkal, de a járőrök azonnal elállták az utat.
Verónica az utcán állt, a kezeit tördelve, és amikor meglátta, hogy Julián kilép a bejárati ajtón, azonnal felé rohanva próbált esedezni:
– Julián! Kérlek! Hallgass meg! A testvéreim csak… csak játszottak a gyerekkel! Túlzásba vitték, igen, de hát ez családi ügy! Ne hagyd, hogy elvigyenek! Segíts nekem!
Julián megállt a lépcső tetején, és hideg, kifejezéstelen arcossággal nézett a nőre, akivel egy évtizedet töltött le.
– Játéknak nevezed azt, hogy egy hétéves gyereket megkötözve lógattok egy fáról? Játéknak nevezed azt, hogy pszichiátriai betegként akarjátok beállítani, és el akarjátok tenni a láb alól az örökségért? – Julián hangja éles volt, mint a penge. – Minden a rendőrség és az ügyészség kezében van, Verónica. A kamerák felvették a terveiteket is. Számodra nincs többé kegyelem.
Verónica arca hirtelen elfehéredett. A szemeiben a düh felváltotta a hamis kétségbeesést.
– Te szemét! – sikoltotta, miközben a rendőrök elkezdték visszatartani. – Azt hiszed, nyertél? Az én családom meg fog semmisíteni! Az a vagyon az enyém!
De a szavai elvesztek a szirénák hangjában. A rendőrök bilincset raktak a kezére, és betuszkolták a furgon hátsó ülésére, Bruno mellé. A Morales család birodalma, amit a kapzsiságra építettek, egyetlen délután alatt darabjaira hullott.
