Elena bólintott.
– Csinálják meg. Legyen mindez kész szombat estére. Pontosan akkor, amikor a buli elkezdődik.
Elérkezett a szombat este. A Magnolia Events által bérelt exkluzív rendezvényterem fényárban úszott a várostól nem messze fekvő elegáns birtokon. A vendégek – a cég igazgatói, üzletfelek, és Beatriz barátnői – drága ruhákban, poharakkal a kezükben nevetgéltek. A terem közepén egy hatalmas kivetítő állt, amelyen Beatriz mosolygó arca váltakozott a „Boldog 60. születésnapot, drága Anya!” feliratokkal.
Mauricio büszkén feszített az öltönyében az anyja mellett. Mindenki a nagylelkűségét dicsérte. Beatriz pedig, felemelve a pezsgőspoharát, hangosan hirdette a barátnőinek:
– A fiam igazi úriember! Nemcsak ezt a csodás estét fizette ki, de azt súgta, hogy a külső udvaron egy vadonatúj teherautó vár rám ajándékba!
Elena ekkor lépett be a terembe. Nem ünnepi ruhát viselt, hanem a megszokott, egyszerű ingét és nadrágját, a vállán egy vastag dossziével. A lánya, Renata – akit aznap délután a nagyszülőknél hagyott biztonságban – nem tartott vele.
Amikor Mauricio meglátta a feleségét a bejáratnál, az arca eltorzult a dühdtséggel. Gyorsan odalépett hozzá, és a karjánál fogva megragadta.
– Mégis mit keresel itt, Elena?! Megmondtam, hogy ne merészelj idejönni a hosszú arcoddal és tönkretenni anyám napját! Hogy mertél idejönni?
Elena nem rántotta el a karját. Nyugodtan, tisztán nézett a férje szemébe, majd felemelte a hangját, hogy a közelben álló igazgatók és vendégek is hallják:
– Nem hagyhattam ki a lehetőséget, Mauricio. Eljöttem, hogy átadjam az ajándékot az anyósomnak. Végül is, a 860 000 dollárból, amit apám műtétjéből loptál el, és a teherautómból, amit át akartál neki ajándékozni… legalább megérdemli, hogy az igazságot is hallja.
Beatriz odalépett, az arca vörös volt a haragtól.
– Hogy merészelsz itt cirkuszolni, te hálátlan…
– Nem cirkusz ez, Beatriz asszony – mondta egy határozott hang a bejárat felől.
