Claire a falhoz lapult, a kezével a száját takarva, hogy még a lélegzetvételét se hallják. A tabló a kezében még mindig égett, a képernyőn pedig ott villogott a helyi rendőrségre futó automatikus üzenet, amit Toby küldött el a háttérben, mielőtt apja autója megállt volna a kapuban.
– Huszonnégy perc – súgta Toby a fülébe, és a hangja olyan felnőttesen bátor csengést kapott, ami elnémította Claire minden félelmét. – Ennyi idő kellett a rendőröknek, hogy elérjék a környék határát az északi őrsről. Apám azt hitte, egyedül vagyunk a világban. De elfelejtette, hogy a világ nem ott ér véget, ahol a kerítés elkezdődik.
A hálószoba ajtaja felől egy hangos dörrenés hallatszott, mintha Julian dühében belerúgott volna a bútorba. Aztán a léptei elindultak a fürdőszoba felé.
A játék véget ért. De a csend, ami most következett, nem a félelem csendje volt, hanem az a feszült, robbanásveszélyes pillanat, amikor a ragadozó végre rájön, hogy ő maga sétált be a saját magának ásott csapdába.
