— A válaszom nem, Julian — mondtam hidegen. — A válási papírokat nem te fogod benyújtani az én feltételeid szerint. Az én ügyvédeim holnap reggel nyolc órakor benyújtják a keresetet hűtlenség, vagyonrejtegetés és csalás miatt. A Sterling-ház azonnali hatállyal a Vance Capital birtokába kerül. Negyvennyolc órátok van, hogy összecsomagoljátok a személyes holmitokat, és elhagyjátok az ingatlant.
— Hová menjünk?! — sikította Evelyn. — Nincs pénzünk! A kártyáink nem működnek!
— Ez már nem az én problémám, Evelyn — feleltem. — Végül is… Önök a híres Sterling család, nem igaz? Majd a nevükből megélnek.
Megfordultam. Felemeltem a táskámat a székről, s lassú, méltóságteljes léptekkel megindultam az étkező ajtója felé.
— Eleanor! — kiáltott utánam Julian kétségbeesetten, s a folyosóra rohant utánam. — Ne menj el! Szeretlek! Esküszöm, hogy megváltozom! Give me a chance!
Megálltam a hatalmas, márványburkolatú előszobában. Visszanéztem a férjemre – arra az emberre, aki nyolc éven át a világom közepe volt, s aki most megsemmisülve, megtörten könyörgött a lábaim előtt.
— Késő, Julian — mondtam halkan. — Te elvetted tőlem a Sterling nevet. De én visszavettem tőled az életemet.
Kinyitottam a bejárati ajtót. A hűvös, esti szellő végigsimított az arcomon. Odakint már várt a fekete limuzin, amit a saját sofőröm vezetett.
Kiléptem a házból, bezártam magam mögött az ajtót, s beültem a kocsi hátsó ülésére.
Ahogy az autó elindult a hosszú felhajtón, a visszapillantó tükörben néztem, ahogy a sötétségbe borult Sterling-villa fényei egyenként aludnak ki. A játéknak vége volt. S én végre szabad voltam.
VÉGE
