Lassan Richard felé fordultam. A férjem, aki az imént még két ujjal nyújtotta át nekem az economy jegyet, most úgy állt ott, mint egy sarokba szorított vadállat.
– Te – mondtam halkan, de a hangom minden egyes szava úgy vágódott be a csendbe, mint egy acélpenge. – Te nyúltál a Pacific Meridian számláihoz?
Richard megrázta a fejét, a szemei vadul cikáztak.
– Claire… ne légy nevetséges. Ez… ez csak egy technikai hiba a légitársaság rendszerében. Biztosan valami félreértés…
– Nem félreértés, uram – szakította félbe a felügyelő, és a képernyőre mutatott. – A rendszer rögzítette a tranzakciót és a módosítást végző IP-címet, valamint a felhasználói azonosítót. A kérelmet a Phoenix Commercial Holding nevű cégen keresztül adták be. És a cég többségi tulajdonosa… – a felügyelő Richardra nézett –… Richard Carter úr.
II. A család arcai
A környéken álló utasok közül többen is megálltak. Patricia a szája elé kapta a kezét; a drága, gondosan felépített matriarchális méltósága egyetlen másodperc alatt porladt szét.
– Richard? – suttogta az anyja, és a hangja most először csengett valódi félelemmel. – Milyen cégről beszél ez az ember? Milyen pénzről?
Richard nem válaszolt az anyjának. Hirtelen előrelépett, és a pultra támaszkodva megpróbálta eltakarni a képernyőt.
– Elég ebből! Mi elutazunk. Ez magánügy. Nem adok felhatalmazást arra, hogy a feleségem beleszóljon a cég strukturális döntéseibe. Végül is házasok vagyunk, a törvény szerint a vagyon…
– A vagyon a házasságunk előtt is az enyém volt, Richard – vágtam a szavába, és a hangom annyira hideg volt, hogy még én magam sem ismertem meg. – Apám alapította a Pacific Meridian Aviationt tíz évvel azelőtt, hogy te egyáltalán diplomát kaptál volna. És a házassági szerződésünk – amit te magad írattál alá velem az esküvőnk előtti napon, mert azt hitted, hogy én vagyok a vagyontalan áldozat – feketén-fehéren kimondja: a cég és annak minden vagyontárgya kizárólag az én nevemre szóló, elidegeníthetetlen örökség.
