“Nem azért jöttem, hogy meghallgassam a magyarázataidat. Újra meg akartam nézni azt az embert, akit harmincnyolc éven át szerettem, és meggyőzni magam, hogy már nem kell hinnem neki.”

Felálltam és elmentem.

A következő hónapokban folytatták a nyomozásokat.

A pénzügyi nyilvántartások súlyos szabálytalanságokat igazoltak. A házunk kölcsönzésére vonatkozó hamis beleegyezési nyilatkozat külön eljárás tárgyává vált.

Az ügyvédek időben történő beavatkozásának köszönhetően meg tudták állítani azokat az intézkedéseket, amelyek akár házunk elvesztéséhez is vezethettek volna.

Kérelmetem a válást.

Karolina véget vetett kapcsolatának Martinnal is, és harcolni kezdett a pénze visszafizetéséért.

Nem lettünk legjobb barátok.

Túl sok fájdalom kötött össze minket.

De néha telefonon beszéltünk.

Egy nap Karolina így szólt:

“Tudod, Eleonora, régen utáltalak. Azt hittem, te állsz a boldogságunk útjában.”

“És még csak nem is tudtam, hogy létezel.”

Mindketten keserűen nevettünk.

Ezután hozzátette:

“A legrosszabb, hogy a gyerekek még mindig kérdezik, mikor jön apa vissza.”

Sokáig csendben voltam.

“Ne hagyd, hogy a gyerekek megfizetjék a tetteit. Nem tehetsz róla.”

Nem sokkal később találkoztam Lisával, a néhai Peter lányával.

Elmondta, hogy a nyomozók továbbra is próbálják tisztázni apja halálának pontos körülményeit.

“Egész életemben azt hittem, túl őszinte a munkájához,” mondta. “Most már értem, hogy egyszerűen nem akart csendben maradni.”

Együtt vezettünk a temetőbe.

Peter hivatalos temetése a szükséges vizsgálatok befejezése után történt.

Sírján egy barátságos, szemüveges férfi fényképe volt.

Fehér virágokat terítettem le.

“Bocsáss meg, Peter,” suttogtam. “Nem tudtam, mit tett a férjem az életeddel.”

Lisa összejött velem.

“Nem ők hibásak a tetteiért.”

Ránéztem.

“De most már biztosak lehetünk benne, hogy az igazság ne tűnjön el vele együtt.”

Fél év telt el.

Egy reggel egy üres házban ébredtem.

Korábban a csend megijesztett.

Most már szabadságnak tűnt.

Kávét főztem, kinyitottam az ablakot, és sok év után először nem vártam meg, hogy Martin visszatérjen az egyik állítólagos üzleti útjáról.

Azon a napon betöltöttem hatvanegy éves.