A háló kibogozása
A következő negyvennyolc óra feszített, néma háborúval telt. Míg Beverly naponta kétszer felhívott Savannah-ból – kedvesen tudakolva a vérnyomásomat, elmesélve a hamis osztrigavacsorák történeteit –, én Raymond irodájában ültem egy magánnyomozóval és egy igazságügyi könyvvizsgálóval.
A kiderült tények gyomorszorítóak voltak:
Randolph, a vejem, akit három éve segítettem beindítani a saját pénzügyi tanácsadó cégét, súlyos kártya- és tőzsdei adósságokat halmozott fel. Beverlyt – aki a 39 évnyi házasságunk alatt mindig is elvágyódott a figyelme és a luxus iránt – könnyen a hálójába fonta. Randolph elhitette vele, hogy én „szűkmarkú” vagyok, és ha elválik tőlem, a vagyonom felét elveszíti a hosszú bírósági eljárásokban. Ezért meggyőzte Beverlyt, hogy még a válás előtt játszák át a vagyontárgyakat a saját közös számláikra hamisított meghatalmazásokkal és ingatlan-átruházásokkal.
De a legégetőbb kérdés még mindig nyitva állt: tudott-e erről Petra, a saját lányom?
Csütörtök délután meghívtam Petrát az irodámba. Azt mondtam neki, a családi bizalmi alapokról kell beszélnünk. Amikor a lányom belépett, gyanútlanul mosolygott. Megölelt, és megkérdezte, hogy van anyja a savannah-i úton.
Ahogy a szemébe néztem, megláttam benne a tiszta, ártatlan aggódást. Nem tudott semmiről.
Amikor leültettem, és Raymond átadta neki a szállodai biztonsági felvételeket, valamint a hamisított dokumentumokat, Petra arca elfehéredett. Először megállt a levegője, majd lekopott róla a szín, és remegő kézzel borította el az arcát.
– Ez… ez nem lehet igaz… – zokogta Petra. – Randolph azt mondta, hogy ezen a héten Atlanta-ban van egy üzleti konferencián… És anya… Istenem, apa, kérlek, mondd, hogy ez csak valami szörnyű álom!
Nem volt az. A lányom összeomlása megerősítette a legfontosabb dolgot: Petra nem volt cinkos. Ő is áldozat volt. A férje és a saját édesanyja elárulta őt.
A csapda felállítása
Péntek délután megérkezett a nap, amikor Beverly „hazatért” Savannah-ból.
