A háttérben azonban a hírek eljutottak hozzám a rokonokon keresztül.

Kiderült, hogy Garrett és Ivy valóban hatalmas pofonba ütköztek. A raktárban tárolott dolgok – régiségek, régi sportfelszerelések, bútorok, amiket sosem használtak – felét el kellett adniuk egy online piactéren, hogy kifizessék a hátralékokat. Garrett kénytelen volt eladni a drága országúti kerékpárját is, amit még két éve vett hitelre. A telefonos előfizetésüket le kellett fokozniuk a legolcsóbb, alapcsomagra, a Netflixet és a prémium streaming szolgáltatásokat törölték, és Ivy kénytelen volt átgondolni a drága ételkészlet-előfizetéseket is, helyette pedig elkezdték kuponokkal vásárolni az élelmiszert a helyi diszkontban.

A 360 dolláros havi autóbiztosítás pedig végképp letörte Garrett szarvait. Mivel a vezetési előéletében ott csücsült két gyorshajtási bírság, amit eddig az én makulátlan rekordom mögé bújva olcsón megúszott, most a saját zsebéből kellett kifizetnie a büntetést és a magas prémiumot.

Három hónap telt el azóta a vasárnap este óta.

A vasárnapi vacsora

Egyik szombaton délután csengettek a bejárati ajtómnál.

Kinyitottam. Garrett állt a küszöbön. Egyedül.

Már nem volt rajta az a magabiztos, gőgös mosoly, amivel a saját vacsoraasztalomnál ült azon a bizonyos estén. A válla kissé előregörbült, az inge egyszerű volt, nem a márkás darabok, amiket régebben hordott. De az arcán nem düh volt, hanem valami olyasmi, amit nagyon régóta nem láttam rajta: alázat.

– Szia, anya – mondta halkan.

– Szia, Garrett – válaszoltam, miközben keresztbe fontam a karomat a mellkasomon. – Mi szél hozott? Nem dolgozol?

Garrett vett egy mély levegőt, lenézett a cipőjére, majd a szemembe nézett. – Szombat van, anya. Nincs túlóra. Ivyval… szóval, Ivy otthon maradt, de megkért, hogy mondjam meg neked valamit.

– Hallgatlak.

– Azt akarjuk mondani, hogy… sajnáljuk – mondta a fiam, és a hangja kissé megremegett. – Azon a vasárnapon borzalmasan viselkedtem. Azt hittem, hogy minden, amink van, a saját érdemünk. Azt hittem, hogy a felnőttség annyit jelent, hogy másokat le kell omolgatni, hogy nagynak tűnjünk. De… de amikor mindent elvettél, és szembesültünk a valósággal… rájöttünk, hogy életünkben először nekünk kellett kifizetni a saját számláinkat.