Ekkor hirtelen megrázkódott a levegő.

Nem a mi utcánkban, hanem a sarkon túl roncstelep szerű hang hallatszott, majd egy hangos szirena vijjogása törte meg a délutáni csendet. Egy rendőrségi autó kanyarodott be nagy sebességgel az utcánkba, és fékezett megcsúszva a kapunk előtt.

Az öreg Bob nemcsak nekem szólt. Ő már korábban értesítette a hatóságokat.

3. Fejezet: A megmenekülés és a romok
A rendőrautóból két egyenruhás pattant ki azonnal, kezükben a fegyverük tokján pihenve.

– Maradjon úgy, ahol van! Kezeket a magasba! – kiáltotta az egyik rendőr, rászegezve a figyelmét Melissára.

Melissa arca átsuhant a tiszta pánikon. Egy pillanatig úgy tűnt, megpróbál futni, de a rendőrök gyorsabbak voltak. Pillanatok alatt a földre kényszerítették, a kezére kattant a bilincs, és a fém sötét kattanása betöltötte a kertet.

– Anyu… ugye most már minden rendben lesz? – súgta Ethan, és a könnyei végre utat törtek maguknak az arcán.

– Igen, drágám. Minden rendben lesz – hajoltam le hozzá, és olyan erővel öleltem magamhoz, mintha soha többé nem akarnám elengedni.

A rendőrök átkutatták a játszóházat, kiemelték a pénzt, az útleveleket, a laptopot és a kamerát is. Kiderült, hogy Melissa egy nemzetközi ipari kémhálózat tagja, aki hónapok óta épült be a családokhoz, hogy hozzáférjen a környéken élő informatikusok és mérnökök otthoni hálózataihoz. Thomas – a férjem – a cégnél épp egy új kiberbiztonsági projekten dolgozott, és Melissa pontosan az ő adataira utazott.

Amikor Thomas két óra múlva sápadtan, remegő kézzel berontott a ház ajtaján, még mindig alig tudtuk felfogni, mi történt. Összeöleltük egymást a nappaliban, miközben a rendőrök még a kertben helyszíneltek.

– Sajnálom… annyira sajnálom, hogy nem vettem észre semmit – ismételgette Thomas, miközben Ethant is magához szorította. – Soha többé nem kockáztatom meg a biztonságotokat. Soha többé.

Epilógus: Újra otthon
Három hónap telt el azóta.