1. RÉSZ
A főnököm parancsot adott az őröknek, hogy verjenek meg, amíg két lábam nem tört, mert mertem követelni a három hónap fizetését, amit nekem tartozott. Miközben fájdalmasan ordítottam a járdán, megigazította a kabátját, és azt mondta:
“Ez azért történik veled, mert meg akarsz alázni az alkalmazottaim előtt.
Amit Ramiro Valdés nem tudott, az az volt, hogy apám 24 évet töltött a mexikói hadsereg különleges műveleti egységében. És azt sem képzeltem, ki érkezik vele, amikor végre mertem segítséget kérni tőle.
Adriana Salgado vagyok, 30 éves vagyok, és projektkoordinátorként dolgoztam a Centinela Sistemasnál, egy magán megfigyelő és biztonsági berendezések cégnél Monterrey-ben.
Majdnem 4 évig példamutató alkalmazott voltam. Szerveztem telepítéseket, nehéz ügyfeleket kezeltem, és olyan problémákat oldottam meg, amelyek még csak nekem sem feleltek meg. A fizetésem havi 25 000 dollár volt.
Amíg Ramiro nem fizetett nekem.
Először biztosította róla, hogy a bank elutasított néhány átutalást. Ezután az adminisztratív problémákról beszélt. A harmadik hónapra úgy kezdett bánni velem, mintha a fizetésem beszedése tiszteletlenség lenne.
Már kimerítettem a megtakarításaimat. Tartozott a bérleti díj egy részéhez, és hetek óta keres másik munkát.
A legrosszabb az volt, hogy nem tudtam semmit mondani apámnak.
Rafael Salgado egyedül nevelt fel, mióta anyám meghalt. Szerető ember volt, de kétségbeesett szokása volt: amikor problémát észlelt, azonnal meg akarta oldani helyettem.
22 évesen veszekedtünk, mert személyesen hívta fel annak a lakásnak a tulajdonosát, ahol laktam, hogy megoldja a már most kezelt összeomlását.
“Apa, meg kell tanulnom, hogyan kell magamtól kitalálni a dolgokat.
“És tudnom kell, hogy jól vagy.”
Nagyon szerettük egymást, de sosem találtunk egyensúlyt.
Ezért rejtettem el előle a munkahelyi problémáimat.
Július 8-án, kedden érkeztem az irodába egy aktával a hónom alatt. Összegyűjtöttem a fizetési számláimat és a bankszámlakivonataimat. Három hónap előleg nélküli 75 000 dollárt jelentett, ami az enyém volt.
