De ahogy ránéztem Michaelre, hirtelen nem az ellenséget láttam. Csak egy eltévedt embert láttam, aki rabja volt a saját maradi dogmáinak.
Kinyújtottam a kezem, és elvettem a mappát. Nem nyitottam ki. Csak szorosan a kezemben tartottam.
„Nem veszem meg a Vertexet, Michael” – mondtam határozottan.
Michael arca teljesen elfehéredett. A remény, ami még pislákolt a szemében, azonnal kialudt. „Szóval… ez bosszú? Teljesen el akarsz törölni minket?”
„Nem, Michael. Nem azért nem veszem meg, mert bosszút akarok állni” – válaszoltam, s a hangom lassan ellágyult. „Hanem azért, mert a Vertex Solutions arra a modellre épült, amit te képviseltél: a félelemre az újtól, a merevségre és a bürokráciára. Az a cég a jelenlegi formájában halálra van ítélve. Nem akarom a Cloud Core drága erőforrásait egy halott óriás életben tartására pazarolni.”
Michael megrendülten bámult rám. „Akkor… mi lesz velünk? Húszezer ember veszítheti el a munkáját…”
„A Vertex dolgozói nem tehetnek arról, hogy te milyen döntéseket hoztál” – válaszoltam, miközben kihúztam magam. „Ezért teszek egy ajánlatot. A Cloud Core nem a Vertexet veszi fel, hanem egy speciális szerkezetben átveszi a technológiai infrastruktúrátokat, és újraalkalmazza a fejlesztőmérnökeitek hetven százalékát a mi csapatunkban. De van egy feltétele.”
Michael felkapta a fejét. „Micsoda? Bármit!”
„Te nem leszel benne” – mondtam rideg, megmásíthatatlan komolysággal. „A neved soha többé nem szerepelhet egyetlen vezetői testületben sem az iparágban. Kivonulsz a játékból, Michael. Végleg. Ez a te árad.”
A férfi hosszú másodpercekig csendben maradt. A vállai még jobban előregörbültek, de aztán lassan, szinte észrevehetetlenül bólintott.
„Megértettem… Elfogadom” – suttogta.
Az új horizont
Három hónappal a World Technologies Summit után a Vertex Solutions hivatalosan is átalakult. A régi, rozsdás struktúrák romjain a Cloud Core vezetése alatt egy vadonatúj, rugalmas, felhőalapú részleg született meg, amely megtartotta a tehetséges fiatal mérnököket, de elfelejtette a régi, elavult dogmákat.
