– „A támadást ma éjfélre tervezik a déli raktárbázis ellen” – fejezte be a fordítást Lulu, most először megszólalva magyarul, hideg, fegyelmezett és teljesen tiszta hangon. – „Ha most azonnal nem riasztják a III. zászlóaljat, negyven emberünk fog meghalni négy órán belül.”
A parancsnok azonnal felpattant a székéből:
– „Riasztás! Mindenki a posztjára! Készítsék elő a rádiófrekvenciákat és küldjék el a koordinátákat a vezérkarnak!”
A teremben elszabadult a kaotikus kapkodás. A katonák szaladtak a felszereléseikért, miközben folyamatosan Lulu felé pillantottak. Az a lány, akit órákkal ezelőtt még a hajfestéke és a piercingjei miatt gúnyoltak, épp most mentette meg az egész bázis életét.
A tetoválások és a rózsaszín haj titka
Késő este, miután a riasztás sikeresen lezajlott, a veszélyt elhárították, és a vezérkar visszaigazolta a pontosságot, a bázison végre csend lett.
A fiatal katona, aki reggel a leghangosabban nevetett Lulun, bűntudattal teli arccal lépett oda a lányhoz a pihenőhelyiségben. Lulu egyedül ült egy sarokban, kávét ivott, és a falat bámulta.
– Nézd… Lulu – mondta a katona, miközben a földre szegezte a tekintetét. – Bocsánatot akarok kérni. Mindannyian bocsánatot akarunk kérni. Azt hittük… azt hittük, csak egy különcködő lány vagy, aki nem való ide.
Lulu halkan letette a bögréjét. Megigazította a ruhája ujját, felfedve az karján lévő sűrű tetoválásokat.
– Tudod, miért nem beszéltem senkivel? – kérdezte Lulu csendesen. – Mert hat hónappal ezelőtt egy szirindriai titkos akció során az egész csapatomat elveszítettem. A fülem mellett robbant fel egy gránát. Halláskárosodásom van, és a poszttraumatás stressz miatt hetekig megszólalni sem tudtam.
A katona megdermedt.
– A tetoválásaim? – folytatta Lulu, és végighúzta az ujját az alkarján lévő dátumokon és neveken. – Ez a bajtársaim emléke. Mindegyik név egy-egy emberé, aki meghalt mellettem. A rózsaszín haj pedig… a kishúgom emléke, aki mielőtt meghalt abban a bombázásban, azt kérte, hogy soha ne hagyjam, hogy a világ teljesen elszürküljön körülöttem.
