Abban a pillanatban a bejárati ajtónál éles kopogtatás hallatszott. Brandon és Victoria riadtan fordultak a folyosó felé.
Az ajtó nyitva volt. Két egyenruhás rendőrtiszt lépett be a konyhába, nyomukban azzal a helyettessel, aki előző éjszaka felvette a vallomásomat.
— Victoria Vance? — kérdezte a tiszt, elővéve a bilincset. — Victoria Vance ellen elfogatóparancs van érvényben súlyos testi sértés és bántalmazás vádjával, Meredith Vance feljelentése alapján.
Victoria sikoltozni kezdett, és Brandon mögé próbált bújni.
— Brandon, csinálj valamit! Ne engedd, hogy hozzám érjenek! Anya, mondd meg nekik, hogy hazudtam! Mondd meg, hogy visszavonod!
Brandon kétségbeesetten lé pett a rendőrök elé.
— Biztos úr, ez egy családi félreértés! Anyám idős, és félreértette a dolgot…
— A felvétel nem hagy kétséget, Mr. Vance — vágott közbe a helyettes szigorúan. — És javaslom, maradjon csöndben, különben önt is előállítjuk bűnrészesség és hatósági eljárás akadályozása miatt.
A rendőrök rákattintották a bilincset Victoria csuklójára. A menyem zokogva és káromkodva próbált szabadulni, miközben a rendőrök kivitték a konyhámból, végig a felhajtón, a szomszédok szeme láttára.
Brandon tehetetlenül állt a konyha közepén, összeomolva. Rám nézett, a szemében gyerekes, kétségbeesett könyörgés tükröződött.
— Anya… kérlek. Mi lesz most velünk? Miből fogunk élni? Hogyan fogom kifizetni az ügyvédet?
Lassan odaléptem hozzá. Megálltam tőle fél méterre, és a szemébe néztem. Az arcomon lévő kötés égette a bőrömet, de a szívemben lévő fájdalom végre megszűnt.
— Nem tudom, Brandon — mondtam gyengéden, de visszavonhatatlanul. — Ezt neked kell kiderítened. Felnőtt férfi vagy. Ideje megtanulnod, hogy minden döntésnek ára van.
– De én a fiad vagyok! – kiáltotta elcsukló hangon.
– Az voltál – feleltem. – De tegnap este feláldoztad az anyádat egy nyaralásért és egy forró teáért. Most pedig kérlek, hagyd el a házamat. És add vissza a tartalék kulcsot.