– Hallgass el, Rodrigo! – rivallt rá Tomás, és a hangja belehasított az udvar csendjébe. – Az összes papír a kezemben van. A borászat tizenöt évre szóló bérbeadása a te stróman-cégednek, a feleségem meghatalmazásának meghamisítása, és az ingatlanok illegális átírási kísérletei. Azt hittétek, ha Elizát a tyúkólba kényszerítitek, elszigetelitek a külvilágtól, és soha senki nem jön rá a csalásra?
Beatriz arca hirtelen halálsápadt lett. Megkapaszkodott Rodrigo karjában, de a gőgje még utoljára feléledt:
– Hogy merészelsz így beszélni az édesanyáddal egy idegen – khm, a feleséged – miatt?! Ez a birtok a mi családunké! Ő csak egy senki volt, amikor elvetted!
– Ez a birtok az enyém, és a jogi tulajdona Elizáé is – mondta Tomás, majd hátranézett a feleségére, aki lassan, méltóságteljesen felállt a fészer keskeny ágyáról. – És most vége a játéknak.
A hajnali fordulat és a hatóságok érkezése
Másnap reggel, alig hogy a nap első sugara áttörte a hegyeket, a Hacienda Los Encinos főkapuján két rendőrautó és egy hivatalos fekete terepjáró gurult be. A kocsikból a tartományi bíróság igazságügyi auditora és a körzeti parancsnok szállt ki.
A főház teraszán Mariana és Beatriz rémülten figyelték az eseményeket. Megpróbáltak elmenekülni, de a rendőrök elállták az utat.
Tomás és Elisa együtt léptek ki a tyúkól ajtaján. Elisa nem a szakadt munkaruháját viselte, hanem azt az elegáns, sötétkék kosztümöt, amelyet még az esküvőjük után vett, és amit eddig a bőröndje aljában rejtegetett. Az arcán nem volt feszültség; a tartása büszke és határozott volt.
Az auditor odalépett Tomásékhoz, átvett egy vastag iratcsomagot Elizától, majd átfutotta a dokumentumokat.
– Minden stimmel, Don Tomás – mondta az auditor hangosan, hogy a teraszon állók is hallják. – A meghatalmazás, amivel a borászatot és a melléképületeket áron alul akarták átjátszani Rodrigo cégének, hamisított aláíráson alapul. Emellett a birtok alapokból történő pénzmosás gyanúja miatt a bíróság azonnali hatállyal zárolja Beatriz Alcántara és Rodrigo számláit.
