Patricia anyám előhúzta a papírzacskót, és az ágy szélére tette.
— Látod, Alma? A testvéred a lelkét kilkéri érted. Miért nem tudsz egyszer az életben kedves lenni vele?
Néztem őket. A szívem a ritmust tévesztve zakatolt a mellkasomban, de a fejemben a gondolatok olyan kristálytisztán kavarogtak, mint a legélesebb tőzsdei elemzések.
Lassan felültem a párnákra. Nem toltam el a kamerát. Sőt, egyenesen a lencsébe néztem.
— Renata — mondtam, és a hangom nem rekedt volt, hanem hűvös, metsző és olyan fenségesen nyugodt, hogy a húgom mosolya hirtelen megfagyott az arcán. — Milyen svájci gyógyszerekről beszélsz? Azokról, amiket a tegnap indított, 1.240.000 pesós adománygyűjtésedből akarsz finanszírozni, amiből a kórház számlájára eddig pontosan nyolcezer peso érkezett, a többi pedig a te magánszámládon landolt?
Renata hirtelen elsápadt. A telefon a kezében megremegett.
— Te… te megint mit beszélsz? Beteg vagy, delíriumod van! Ne higgyetek neki, guys, a gyógyszerek mellékhatása miatt összevissza beszél!
— Valóban? — folytattam, és felvettem a saját telefonomat az éjjeliszekrényről. — Akkor miért mutatja a biztosítótársaság hivatalos értesítése, hogy ma délelőtt 10:46-kor valaki – a te IP-címedről és a te digitális aláírásoddal – kérelmezte az 5 millió pesós életbiztosításom kedvezményezettjének a megváltoztatását… a te nevedre?
Patricia anyám szeme tágra nyílt.
— Renata… mibe rángattál minket bele?! Milyen biztosításról beszél?
— Anya, hallgass már el! — sikoltott fel Renata, és a telefonja felé nyúlt, hogy leállítsa a közvetítést. De már késő volt. A live-ban ekkorra már több ezren nézték a drámát, és a kommentek fiaiként özönlöttek be a képernyőre: „Ez csalás!”, „Letiltom a adományt!”, „Ez a nő egy szélhámos!”
A jogi hurok összezárul
— Nem kell leállítanod, Renata — mondtam, és kiemelkedtem a takaró alól. Bár a szívem tiltakozott, az akaraterőm erősebb volt. — Mert a helyi rendőrség gazdaságvédelmi osztálya, valamint a biztosítótársaság csalásmegelőzési csapata már megkapta a dokumentumokat.
