Elisa bólintott, majd hirtelen felállt, és a kabátjára simított.
– Hallottam, hogy a válópert már beadta a ügyvéded. És a céges részesedésedet is sikerült kimenteni a Villarreal-alapból. Mit tervezel most?
Ablakot nyitottam. Kint, a sínpárok felett a délutáni napfény aranyló sugarai világították meg a távolodó tehervonatokat. A füttyentésük olyan volt, mint a szabadság hangja: határozott, tiszta és megállíthatatlan.
– Nem tervezek semmit, Elisa – mondtam, miközben mély levegőt vettem a friss, tiszta levegőből. – Csak élem az életemet. Olyan helyen, ahol a kávéban nincsenek titkok, és ahol a padló… a padló végre nem mozog a lábam alatt.
Mit gondolsz Lucía megmeneküléséről és arról, hogyan állt bosszút a rendszer a Villarreal családon? Ha szeretnéd, szívesen folytatom a történetet Lucía új életével, a válás lezárásával és a vasútállomás vezetésével, vagy beszélgethetünk egy másik témáról is!
