A vőlegény azt mondta Carmen Rivasnak, hogy kifizeti a vacsorát, majd elmegy, ha nem bírja elviselni anyósa emlékeztetőit. A legrosszabb nem az ítélet. A legrosszabb az volt, hogy látta, ahogy Lucía egyetlen lánya, Lucía lehajtja a tekintetét, és folytatja a solomillót úgy, mintha senki sem alázta volna megalázta.

A Második Záradék
Az irodában a falióra ketyegése hirtelen hangosnak és baljóslatúnak tűnt. Elena ügyvéd oldalra hajtotta a fejét, és közelebb húzta magához a sárgult papírokat, miközben az ujjával végigkövette a gépelt sorokat.

– Carmen, nem arról van szó, hogy Joaquín ne akarta volna, hogy tiéd maradjon a ház – mondta komoly, megfontolt hangon, miközben felnézett a szemüvege alól. – De a jogi helyzet sokkal bonyolultabb, mint egy egyszerű végrendelet. Joaquín huszonkét évvel ezelőtt, a cég alapításakor olyan szerződéses záradékot írt alá, amelyről valószínűleg soha nem beszélt neked.

A gyomrom egy pillanatra összezsugorodott.
– Milyen záradékról?

– Ez egy úgynevezett feltételes vagyonkezelési és örökös-pótlási klauzula – magyarázta Elena, és átfordított egy hivatalos lapot. – Joaquín a cég akkori ingatlanalapjait és ezt az aravacai házat együttesen kötötte le egy üzleti hitelgaranciához. Ha a vállalkozás meginog, vagy ha harmadik fél – mondjuk egy külső befektető vagy üzlettárs – jogi igénnyel lép fel a cég tartozásai miatt, az ingatlan tulajdonjoga automatikusan zárolásra kerül. És ami a legfontosabb…

Megállt egy pillanatra, mintha maga is nehezen hinné el, amit olvas.

– És mi az? – kérdeztem, és a hangom már alig volt több suttogásnál.

– Joaquín nemcsak Lucíának szánta a házat a jövőben. A dokumentumok szerint Álvaro, a vőlegény – pontosabban a családi vállalkozásán keresztül – már két évvel ezelőtt bejegyeztetett egy elővásárlási és terhelési opciót erre az ingatlanra, amit Joaquín valószínűleg a nyomás hatására, egy félrevezető szerződés keretében írhatott alá.

A levegő megfagyott a szobában.

Tehát az az ígéret, amivel Álvaro és Mercedes, a fia jövendőbeli anyósa hónapok óta házaltak – miszerint a ház úgyis az övék lesz, és „ideje lenne átadni a helyet a fiataloknak” –, nem csupán egy gátlástalan követelőzés volt. Pontosan tudták, hogy a jogi csapda már évek óta be van zárva. Csak arra vártak, hogy én magamtól elhagyjam a terepet, vagy hogy Joaquín halála után egyetlen rossz mozdulattal aláírassam a lemondási nyilatkozatot.