A darabok hirtelen összeálltak a fejemben. Nem csupán egy magánéleti megcsalásról volt szó. Egy éveken át kitervelt, nagyszabású pénzügyi összeesküvésről, amelyet az apósom – aki halálát hamisítva tűnt el a pénzügyi hatóságok elől – a feleségemmel, az anyósommal és a hátom mögött felépített hálózattal irányított.
És a legfájdalmasabb az egészben az volt, hogy a saját hétéves lányomat használták fel eszközként a fegyverhez, amit a saját fejemre irányítottak.
De elfelejtettek egy apróságot.
A hétéves lányom, Fiona, okosabb volt, mint amire számítottak. Amikor odaadta nekem a zsebemben lévő biometrikus kulcsot – amit a biztonság kedvéért mindig kettőznék, és a valódi a zakóm belső zsebében maradt –, az ott lévő tárgy, amit átadott nekik, nem a fő szerver kulcsa volt. Csupán egy elavult, lekövethető teszt-kulcs, amely azonnal riasztást küldött a manhattani központi biztonsági rendszeremnek, mihelyt csatlakoztatták a katonai laptophoz.
A telefonom megrezzent a zsebemben. Egy titkosított üzenet érkezett a cégem fő biztonsági igazgatójától: „A rendszerblokkolás aktív. IP-cím bemérve. A szövetségi ügynökök öt percen belül a helyszínen lesznek.”
Kihúztam magam a szellőzőablak alól, leporoltam a dzsekimet, és határozott léptekkel elindultam a raktárépület vastag acélajtaja felé.
Itt az ideje, hogy megmutassam nekik, milyen az, amikor egy kockázatellenőr véget vet a játéknak.
