III. RÉSZ: A fordulat és a család ítélete
A vendégek suttogni kezdtek. A sarokban álló szállodai vezetők – akik eddig féltek Beatriz befolyásos családjától – most lehajtották a fejüket.
Lucía még mindig ott térdelt a márványon. A szemeiben ott csillogtak a visszatartott könnyek, de a hátát egyenesen tartotta. Lassan felemelkedett, a kezébe gyűjtötte a tiszta ruháját, és készült arra, hogy elhagyja a helyiséget, mert tudta, hogy egy ilyen botrány után a munkahelye semmit sem ér már számára.
— Lucía, várj! — mondta Alejandro, és hirtelen elé lépett.
Alejandro lehajolt, felvette a kártya maradványait, majd a feleségének szánt gyémánt eljegyzési gyűrűre nézett, ami a ujján ragyogott.
— Alejandro, mit csinálsz? Megőrültél? Egy cseléd miatt akarsz megalázni engem a saját eljegyzésünkön? — kiáltott fel Beatriz, miközben a könnyek már dühből fakadóan csorogtak az arcán.
— Nem egy cselédet aláztál meg, Beatriz, hanem a nagymamám méltóságát… és a saját jövőnket — mondta Alejandro keményen. — Az eljegyzésünk véget ért. A Salcedo csoporttal kötendő szerződést pedig, amit az apád a héten akart aláírni, az igazgatótanács nevében ma éjjel visszavonom.
A bálteremben olyan csend lett, hogy a terem végében csöpögő díszkút hangja is hallatszott. Beatriz édesapja, aki az első sorban ült, felállt, de a szemei elől eltűnt minden gőg; tudta, hogy a családi birodalom egyetlen éjszaka alatt összeomlott a lányuk vak gőgje miatt.
IV. RÉSZ: Epilógus – Az új kezdet Benimacletben
Három hónappal később Benimaclet egyik csendes, napsütötte teraszán a reggeli kávé illata szállt a levegőben.
Lucía a kis konyhájában dolgozott, de már nem egy eldugott, ideiglenes helyen. A Hotel Palacio del Turia hivatalosan is bocsánatot kért tőle; a vezetés átszerveződött, és Doña Mercedes támogatásával Lucía lett az új gasztronómiai program és a hagyományos családi receptek vezető koordinátora a szállodacsoporton belül. A diákhitelek eltűntek, és a kis lakásban a testvérével végre stabil jövő épült.
