A vonal túloldalán megszólalt az ügyvéd tiszta, visszhangzó hangja: — Don Gabriel, az auditálást befejeztük. A tizenegy évvel ezelőtti adósság, amit Álvaro Vega apja rákényszerített Teresa szüleire, teljesen illegális volt. Zsarolás és okirat-hamisítás történt. Álvaro édesapja titokban felvásárolta a tejátvételi jogokat, s mesterségesen generált adósságot, hogy Teresát elválassza Ön tól, s megkaparintsa a völgy legjobb legelőit. Ezen kívül megtaláltuk azt a feljegyzést is, amit Álvaro apja hagyott a széfben halála előtt.
A csarnokban süket csend támadt.
— Milyen feljegyzést? — kérdezte Teresa rekedt hangon.
— Egy 2015-ös keltezésű levelet — folytatta az ügyvéd —, amelyben Álvaro apja beismeri, hogy a 11 évvel ezelőtt elutasított hitelkérelmeket ő maga blokkolta a tartományi tanácsnál, hogy a sajtüzem csődbe menjen, s Teresa kénytelen legyen hozzámenni Álvaróhoz. A levélhez csatolták a banki bizonylatokat is. Álvaro Vega pontosan tudott erről a csalásról.
Teresa képtelen volt levegőt venni. Nem egy sikertelen házasság volt az élete. Egy elrejtett adósságra és egy gátlástalan hazugságra épített csapda volt.
Álvaro arca eltorzult. Megpróbált kilépni a csarnokból, de két egyenruhás vásári biztonsági őr és a tartományi rendőrség nyomozói – akik Gabriel felkérésére már a helyszínen vártak – elállták az útját.
— Álvaro Vega — lépett előre az egyik nyomozó —, csalás, okirat-hamisítás és zsarolás gyanújával feljelentést tettek Ön ellen. Kérjük, kövessen minket a rendőrkapitányságra.
Beatriz sikoltva hátrált el az exférje mellől, próbálva elhatárolódni az összeomló vállalkozótól. — Ennek semmi köze hozzám! Én nem tudtam semmiről! Álvaro, te becsaptál engem!
De a rendőrök nem hallgattak rá. Rászorították a bilincset Álvaro csuklójára, s a megalázott, tönkrement férfit kivezették a vásárcsarnokból.
Amikor a tömeg szétoszlott, Gabriel odalépett a kis fa pult mögé.
Teresa a kezébe temette az arcát. A vállai megremegtek a feltörő zokogástól – az elmúlt tizenegy év nyomása és a fájdalom most távoztak a lelkéből.
