Az igazi arcok
Bence lassan hátrálni kezdett. A drága, szabó által készített öltönye hirtelen túl szűknek tűnt a számára. Amikor Emily elé lépett, hogy megpróbálja elvenni tőle a dokumentumokat, a fiú hirtelen lelökte a kezét. A kedves, elbűvölő mosoly végleg eltűnt az arcáról; helyét egy hideg, számító idegen vette át.
– Túl sokat tudtok – mondta Bence a foga között szisszenve, és a zakója belső zsebébe nyúlt.
Emily a szívéhez kapott. A döbbenet hullámai egymás után érték el.
– Te… te tudtad? Tudtad, hogy van egy ikertestvérem? Azért közeledtél hozzám? Azért akartál elvenni?
Az anya előrelépett, és megragadta Bence karját. Nem félt a férfitól. Hat év kínzás, elzárás és egy titkos magánklinika pincéjében eltöltött lidércnyomás után semmi sem tudta már megijeszteni.
– Ő az, Péter! – kiáltotta az apának az anya, miközben a férfira szegezte a tekintetét. – Mondd meg nekik! Mondd meg, hogy te fizetted le a baleset után, hogy tüntessen el minket! Hogy a másodikat eladtad, mert nem kellett a gazdag birodalmadnak egy sérült gyerek! És Bence… Bence nem a véletlen műve. Ő a fia annak az embernek, aki elvette tőlem a babámat!
A teremben felhangzó morajlás viharrá fokozódott. Péter, az ünnepelt üzletember, a társaság befolyásos oszlopa, most összeroskadt a saját széke előtt. A bűntudat és a lebukás terhe egyszerre nehezedett rá. Nem védekezett tovább. Csak eltakarta az arcát a remegő kezével.
– Sajnálom… – suttogta alig hallhatóan. – Azt hittem, így a biztonságosabb…
A menekülés és a leleplezés
Bence hirtelen előhúzott egy kis, fekete eszközt – egy rádiófrekvenciás jeladót vagy irányítót –, és a bejárati ajtó felé bámulva lenyomta a gombot.
– Azt hittétek, nyerhettek? – nevetett fel kesernyésen. – A parti véget ért. A cég már a nevemen van, a számlák zárolva, és a húgod… a ti kis eltitkolt ikertestvéred pedig pont ott van, ahol a legkevésbé keresnétek: a pincében, amit a te drága apád építtetett a birtok alá.
