“Ha holnap megtudod, hogy ez túl sok, nem hibáztatlak,” mondta Lucia.

Álvaro megrázta a fejét.

—Túl sok volt 33 évet élni anélkül, hogy bármit is döntenénk.

Közben a repülés alatt Rebeca mindent elmesélt Arturónak, amit látott: Lucía későig dolgozott, elutasította az 50 000 €-t, anélkül, hogy ezt a hívást használta volna arra, hogy szembesítse Álvarót az apjával. Aztán Olaszországra emlékeztette, arra a kapcsolatra, amelyet Arturo évekkel ezelőtt is véget vetett.

“Akkor tévedtünk,” ismerte be Rebeca. És most majdnem ugyanazt ismétljük.

“Túl korán veszítettem el a feleségemet,” válaszolta Arturo. Nem akartam elveszíteni a fiamat is.

“Próbáltad megakadályozni, hogy elmenjen, te lökted ki.

A kifejezés elkísérte őt New Yorkba.

Amikor megérkezett az irodájába, Arturo az asztalon talált egy fényképet a feleségéről, amelyet még mindig semmi sem volt a feleségéről. Ő adminisztratív asszisztensként dolgozott, és ő házról házra árult számítógépes eszközöket.

Aztán eszébe jutott valami, amit évek óta kerülött: az a nő, akivel vagyont épített, nem lépett volna át azon a társadalmi szűrőn, amit most Lucíára akart erőltetni.

3 nappal később elrendelte a megszüntetés megszüntetését.

Aztán felhívta Álvarót.

A fia a kis bérelt lakásból válaszolt Barcelonában. Már nem használta az autóját vagy a cégkártyáját, és egyedül keresett munkát.

“Lemondtam Lucía elbocsátását.

“Ez volt a minimum.

Arturo elfogadta az ütést.

“Rebeca mesélt nekem az 50 000 €-ról.

“Ne szabj többé senki méltóságának árát.

“Nem fogom.

Először az apa nem próbálta igazolni magát.

“Amikor anyád meghalt, a félelmet irányítássá változtattam. Azt hittem, ha eldöntöm a karrieredet, a városodat, sőt, kivel kellene lenned, elkerülhetlek, hogy elveszítsenek. Csak annyit tudtam megtanítani neked, hogy ahhoz, hogy a fiam legyél, engedelmeskedned kell nekem.

Álvaro mély levegőt vett.

“Szeretlek, de nem fogok így élni újra.

“Értem.

Ezek a két szó nem oldotta meg a évtizedek feszültségét, de ajtót nyitottak.