– Amikor összehasonlítottuk Emiliano mintáját az idős úr, Ernesto Salgado mintájával, a rendszer biológiai inkonzisztenciát mutatott ki – mondta a doktor halkan. – Ernesto Salgado és a gyermek között nincs direkt apai vagy nagyszülői Y-kromoszómás egyezés. Technikai szempontból… Ernesto nem az apja annak a férfinak, aki ezt a vérvonalat továbbörökítette. Vagyis, Mateo Salgado nem Ernesto biológiai fia.
A levegő azonnal megfagyott a szobában. A zsigereimben éreztem a döbbenetet. Az egész elmélet, amire Graciela építette a kegyetlenségét, amivel megpróbált kitaszítani minket az utcára – egy hatalmas, évtizedek óta rejtegetett titok volt.
Három órával később a Salgado-ház nagy, nehéz tölgyfa ajtaja előtt álltam. Inés maradt a taxiban Emilianóval, de én ott voltál, a táskámban a laboratóriumi eredménnyel és egy felvett hangüzenettel.
Megnyomtam a csengőt. Néhány pillanat múlva maga Graciela nyitotta ki az ajtót. Amikor meglátott, az arca eltorzult a diadalittas megvetéstől.
– Na? Megjöttek az eredmények? Remélem, összepakoltad a rongyaidat, mert a fiam nevére nem tarthatsz…
– Hallgass el, Graciela – mondtam, és a hangom olyan hideg volt, mint a januári szél.
Elé léptem, átléptem a küszöböt, és közvetlenül az előszobába léptem, ahol idős Ernesto is ott állt a folyosón, botjára támaszkodva, aggodalmas arccal.
– Mit képzelsz, ki vagy te, hogy… – kezdte volna Graciela, de én letettem az asztalra a laboratóriumi jelentést.
– Én vagyok az a nő, aki megcsinálta a tesztet, amit te kértél – mondtam, és a szemébe néztem. – Az Y-kromoszóma vizsgálat beigazolta, hogy Emiliano a Salgado család vére. De van egy kis probléma, Graciela. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy Ernesto nem a biológiai apja Mateónak.
Ernesto arca hirtelen halotti sápadt lett. A botja megremegett a kezében, és egy lépést hátrált a fal felé. Graciela szinte sikolyra nyitotta a száját, a szemei kiugrottak a helyükről, és a kezével a szívéhez kapott.
