Az Egyesült Államokból egy bőröndnyi ajándékokkal és magabiztos szívvel tértem vissza. A bejárati ajtó még be sem volt zárva. Ekkor hallottam a feleségem hangját – hideg, éles: “Siess. Ne viselkedj úgy, mint egy öreg hölgy nálam.”

Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, a lakásban végre valódi csend lett. Nem a fojtogató, félelemmel teli csend, hanem a béke csendje.

Anyám a vállamra hajtotta a fejét, és a szeméből egyetlen, megkönnyebbült könnycsepp gurult le.
– Otthon vagyunk, fiam – suttogta.

– Igen, Anya – mondtam, miközben a panorámaablakon át néztem a lemenő napfényt. – Végre otthon.