De Claudia nem számolt azzal, hogy az igazság néha egyetlen váratlan telefonhíváson múlik.
A Kék Doboz és a Hívás, Ami Mindent Megváltoztatott
Közben, alig húsz percre az egyetemtől, a madridi forgalom sűrűjében Elena Márquez egy piros utileriben ült. A kesztyűtartón egy kis kék doboz pihent: benne azzal a kopott, régi golyóstollal, amivel Álvaro a felvételi vizsgáit írta évekkel ezelőtt.
Három héttel ezelőtt Elena kapott egy üzenetet arról a számról, amelyet Javier cégének vonalhoz kötötték: „Álvaro szerint ünnepelned kéne egy másik napot. Nem akar választani a szülei között.”
Akkor, mint annyiszor a válásuk óta, Elena lehajtotta a fejét, és visszalépett. Nem akarta nehezíteni a fia életét. Úgy gondolta, ha a fiának erre van szüksége, ő csendben háttérbe vonul.
Ám aznap reggel hirtelen megcsörrent a telefonja. Egy volt egyetemi évfolyamtárs anyja írt neki egy kétségbeesett üzenetet: „Elena, hol vagy? A fiad órák óta kérdez rólad, azt mondja, nem érti, miért nem jössz el a diplomaosztóra.”
Elena a telefonjára nézett. A képernyőn rögtön megérkezett az újabb értesítés – ezúttal magától Álvarótól:
„Anya, miért nem jössz el? Itt vagyok. Az a szék… miért üres?”
Elena a könnyeivel küzdve gépelt:
„Azt hiszem, nem akarsz engem. Azt mondták, jobb, ha külön ünneplünk.”
A vonal túl oldalán Álvaro elolvasta az üzenetet. A szíve egy pillanatra kihagyott, majd a vére forrni kezdett. A kezében lévő telefon remegett. Három héten keresztül valaki hazudott neki. Valaki az ő telefonjáról, az ő nevében küldött üzeneteket az édesanyjának, hogy elmararassza őt élete legfontosabb napjáról.
A Konfrontáció a Színpad Mögött
A díszteremben eluralkodott a zűrzavar. A rektor megpróbálta csillapítani a kedélyeket, de Álvaro már nem törődött a protokollal. Letette a mikrofont, leugrott a színpadról, és egyenesen az apjához, valamint a szárnyas ajtó mögül most előbukkanó Claudiához ment.
– Hova mentél? – kérdezte Javier idegesen, miközben felállt. – Mi volt ez a színjáték?! Miért beszélsz az anyádról így, amikor ő maga mondta, hogy…
